– Már több százan jelezték, hogy engem akarnak – mondta lapunknak december 30-án VV Éva, aki a Facebookon százezer forintért árulta magát szilveszter éjjelére, de végül nem ment sehova.
– Átaludtam az egész éjszakát. Elsején már reggel nyolckor talpon voltam – meséli a Törtető. – Az elmúlt hetek, hónapok, sőt az egész 2012-es év viharosra sikerült. Először lezártam egy nyolc hónapos kapcsolatot, utána pedig csalódtam egy férfiban, akiről kiderült, hogy csak szeretőnek tartott a barátnője mellett.
A történet bökkenője, hogy mindezt Éva az illető állandó barátnőjétől tudta meg, amikor a lány felhívta.
– Nem tagadtam, hogy viszonyom van a fiújával – meséli Éva. – Én már lezártam azt a kapcsolatot, és lezártam az óévet is. 2013-ban rendbe teszem az életem, és ebben csakis magamra számíthatok. Jól jött volna szilveszterkor az a százezer forint, de a lelkemnek jóval többet ér, hogy otthon maradtam.
A békéscsabai lány azt mondja, hogy tudja, mit kell tennie ahhoz, hogy egyenesbe hozza az életét, de ez még nem tartozik a nyilvánosságra.
– Mindennek eljön a maga ideje – zárta le mondandóját Éva.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.