36. hét
Fejezet, amiben a sok rizsa mellett az a legfontosabb, hogy segítsetek a gyerekeknek
Nem mondom, hogy nem számítottam ezen a héten is valami izgalomra, de szerencsére most megúsztam.
A toxémiás para után (aminek valószínűleg köze sem volt tényleges toxémiához, de ijesztgetésnek azért elment) a kötelező laborvizsgálatok következtek. A beutalón szereplő alapokhoz hozzácsaptam néhány fizetős tételt, és ismét némi szájhúzással vettem tudomásul, hogy a korábbi terhességek során azokat automatikusan írta a régi háziorvos, most meg közel egy tízesem bánta, hogy TSH-t, vasat, nátriumot, káliumot, magnéziumot, folsavat és hasonlókat nézessek.
Még lejjebb görbült a szám, mikor aznap délután megkaptam az eredményeket, de kicsit megnyugodtam, mikor a nőgyógyász a csillagos értékek többségére azt mondta, terhességben rendben vannak, egyedül a hemoglobin szintemen kell tornázni, de az intravénás vaspótlás még mindig nem indokolt, elég, ha szedem a tablettát.
Azóta mindenesetre emelt adagban megy a vas, és tádámm… Néhány napja már elaludni sem telt másfél órába, mert a nyugtalan láb szindrómám is enyhült tőle.
Tegnap voltam az utolsó „nagy” ultrahangon, amin legalább annyira izgultam, hogy minden rendben van-e a gyerekkel, mint a 12. heti genetikain, de szerencsére teljesen egészséges, megfelelő áramlással, oxigénellátással, szép, fejlett agyszerkezettel. A placenta sincs elöregedve, a méhszájam pedig teljesen zárt, így minden jel arra utal, hogy tulajdonképp egész jól érzi magát bent.
Szívből remélem, hogy én csak azért vagyok ennyire rottyon, mert ő annyira dolgozik magán, hogy engem teljesen leszívott.
Most már tényleg elkezdtem készülni az érkezésére, érzem, hogy kopogtatott az igazi fészekrakó ösztön: letudtam minden, hónapok óta halogatott apró-cseprő tennivalót a lakásban, rend van és tisztaság (már amennyire tisztaság lehet egy hat- és egy három és féléves mellett, és nem találok épp egy rohadó almacsutkát a szekrény alá gurulva), leszedtem és kimostam a kanapé összes huzatát, amik most pokróccal vannak letakarva, hogy valamennyire védjem őket decemberig. A férjem szerint úgy kéne csinálnunk, mint az amerikai filmekben, hogy műanyag fóliával borítjuk le az egészet. Szerintem meg egyszerűbb lett volna, ha kicsit később mosom ki, de tényleg nem bírtam az utolsó pillanatra hagyni, főleg, hogy két hét múlva már Pesten leszünk, és addig van időm mindent befejezni.
Kiszortíroztam és lomtalanítottam az egész lakást a lányok szobájától kezdve a hálóig, végleg átválogattam az összes ruhát, kimostam mindent. Amik kellettek a babának, azokat összehajtogattam, a többit pedig bezsákoltam (közben ejtettem néhány könnycseppet a legkedvesebb darabokért), és úgy döntöttem, ha már úgyis Budapestre utazom a vizsgálat miatt, akkor a Dankó utcai óvodának ajándékozom őket néhány könyv és játék társaságában. Szerencsére nagyon sok meleg nadrág, pulcsi, sígatya, kabát, sapka gyűlt össze, így bízom benne, hogy igazán hasznát tudják majd venni a csomagoknak.
Aki nem ismerné a Dankó utcát, azok kedvéért írom csak, hogy itt működik az Oltalom Karitatív Egyesület hajléktalanszállója, illetve egy ovi olyan gyerekeknek, akik közül sokan csak itt kapnak enni, és még novemberben is papucsban járnak. Az egyesület nem kizárólag lakhatási problémákkal küzdő embereknek segít, hanem pszichiátriai- és szenvedélybetegeknek is, vagy olyanoknak, akiknek idősotthonban, szociális otthonban lenne a helyük. A gyerekeket minden nap megmosdatják, tiszta ruhát adnak rájuk, alaposan megreggeliztetik, ezért folyamatosan szükségük van segítségre, adományra, élelmiszerre, játékokra.
Nagyon nehéz erről írnom, de kérem, aki megteheti közületek, és nem szokott más helyen adakozni, vigyen meleg ruhát, tartós élelmiszert és bármilyen más, olyan dolgot, ami boldoggá teheti ezeket a kicsiket. A portaszolgálat reggeltől késő estig működik, csak csöngetni kell, odaadni a csomagot, és ennyi.
Én este mentem, mikor az oviban már nincs senki. Azt hiszem -- főleg jelen állapotban --, nem bírtam volna magammal hurcolni ezt a terhet, így is órákon át szorongatta utána a torkomat a sírás és a gondolat, hogy minden olyan holmi, ami az én gyerekeimnek teljesen természetesen megadatott évek óta, és kinőtték vagy egyszerűen csak megunták, az most olyan kicsik testét fogja melegíteni vagy néhány órára remélhetőleg lefoglalni, elszórakoztatni őket, akik bár pont ugyanannyira megérdemelnék, soha a közelébe sem kerülhetnek ennek a jólétnek.
Nem tűnik a fejemből a kép, ahogy a nagyobbik lányom simogatós párnáját, ami mindig ott hevert mellette alvás közben, mikor betakargattam, ezentúl egy másik óvodás öleli majd valami koszos priccsen fekve, ahol valószínűleg még takarója sincs. Esetleg lapozgatja a könyvet, ami előtt a Kicsi is órákig tudott hasalni, és nézegeti a benne lévő illusztrációkat.
Én meg egy használt autó árát tapsolom el egyetlen baba születésére.
Így már talán értitek, miért esik nagyon jól, mikor felajánljátok, hogy segítetek, de miért nem jutna soha eszembe akár egyetlen forintot is elfogadni ebből.
Segítsetek a gyerekeken! Bárhol, bármilyeneken.
Ezek után már nem is tudom, hogy kéne témát váltanom, hogy ne tűnjön nagyon otrombának… Sehogy. Mindegy. Hazafelé beugrottam az IKEA-ba venni egy pelenkázóalátétet (megoldjuk okosba’, sosem volt pelenkázónk, mindig a mosógép tetején, vagy az ágyon intéztem a dolgot, most a fürdőszobapulton lesz erre hely kialakítva) és egy szoptatós párnát, mert a régi már teljesen összetöpped és elkoszolódott, így sikerült egy kicsit visszazökkentenem a gondolataimat a babavárós vonalra.
Szóval nagyjából minden kész, pár dolog hiányzik még, de a gyerek meg tud születni nélkülük, ráérünk később is beszerezni, ha most nem sikerül.
A fákért is eljutottunk a kórházi kitérő másnapján, a férjem kiásta nekik a gödröket, elültette, úgyhogy a tavaly óta magányosan szomorkodó hárs mellé most már van cseresznyénk, almánk, kajszink, fügénk, orgonánk és egy aranyos japán fűzfánk. Röpke 10-15 év, és talán elkezd majd valahogy kinézni a kert is…
A derekam kriminális állapotban van, sokszor mozdulni sem tudok a fájdalomtól, és néha már a pingvinjárás is befigyel, ha a kölyök épp a méhszájamat használja párnának. Vágom a centit, már csak kevesebb mint négy hét, drukkoljatok, hogy kihúzzam.
szinvaltoszemulany
13. hét: Elsírtam magam a genetikai vizsgálaton
Végre sírok. Nem gyászomban, örömömben.
Tovább>>>
14. hét: Nagyon félek a hüvelyi szüléstől
Néhány napja ismét szorongani kezdtem a hüvelyi szülés gondolatától, és idegesen forgolódom elalvás előtt az ágyban.
Tovább>>>
17. hét: Megsértődött az orvos, mert nem nála végeztettem egy vizsgálatot
Az én szemszögemből nézve nem elsősorban az orvos szakmai reputációjáról van szó egy esetleges probléma esetén, hanem a magzat és a saját egészségemről.
Tovább>>>
18. hét: Vajon jól tippelték meg a baba nemét az ultrahangon?
Tudom, hogy azt illik mondani, hogy mindegy a neme, csak egészséges legyen, én továbbra is az egészséges lány verziónak drukkolok.
Tovább>>>
19. hét: Öt hónapos terhesen akartam elválni
Elértem a totális mélypontot, melynek során a válás gondolatát is napokig komolyan fontolgattam...
Tovább>>>
20. hét: Nem hiányoznak a gyerekeim
Most azt kívánom, bárcsak lenne még egy hét, hiszen alig kezdtünk belerázódni, máris véget ér...
Tovább>>>
21. hét: Meddig számít normálisnak, ha fogdossák a lányomat?
Tisztában vagyok vele, hogy ebben a korban (még) normális a nemi szervek és a szexualitás iránti fokozott érdeklődés.
Tovább>>>
22. hét: Elkezdek gyűjteni a szülésre
Elkezdünk gyűjtögetni a posh luxuskórházra, ha már ennek a drága (szó szerint, haha) embernek épp oda kellett mennie dolgozni.
Tovább>>>
23. hét: Nincs időm a terhességemmel foglalkozni
Ha nem lesz második hullám, nagyjából két hónapom marad arra, hogy fejben is meg tudjam élni ezt a várandósságot, mert eddig valahogy nem igazán sikerült.
Tovább>>>
24. hét: Jé, a gyerekem mégsem egy elviselhetetlen hisztigép!
Ohó, hát nem lesz itt gond, nem én csinálom szarul, a gyerekem sem egy elviselhetetlen hisztigombóc, egyszerűen csak nem ideálisak a körülmények!
Tovább>>>
25. hét: Képtelen vagyok kézműveskedni a gyerekekkel
Gyűjtöttem az ötleteket, hogyan legyek kiapadhatatlan fantáziájú DIY-anyuka, aki minden nap más ötlettel szórakoztatja csemetéket, ezt a projektet csúfosan elbuktam.
Tovább>>>
26. hét: Terhesség vénasszonyként: Nem kapok levegőt, alig tudok menni
Tüdőgondozó, derékfájás, hülye nevű idegrendszeri betegség, innen már csak egy köpésnyire vagyok az oxigénpalacktól és az elektromos kerekesszéktől.
Tovább>>>
27. hét: 2020-ban terhesnek lenni stresszes
2020 igazán különös év, extrán nehezített pálya rengeteg felesleges stresszel, ami a gyerekvárást is más dimenzióba helyezi.
Tovább>>>
28. hét: Anyuka, jöjjön gyorsan, a gyerek leesett a mászókáról!
Csörgött a telefonom, az oviból hívtak, hogy a Nagy leesett a mászókáról, be kéne vinni a kórházba, mert nagyon fáj a keze, lehet, hogy eltört.
Tovább>>>
29. hét: Eltörte a gyerek a kezét, nem mehet oviba hat hétig?
“Ez gyors szakítás volt” – írta nekem a férjem hétfőn az oviból hazafele jövet, mikor bement jelezni, hogy a lányok másnaptól másik intézménybe járnak.
Tovább>>>
30. hét: Pénisz van a hasamban?
Jövő csütörtökön lesz esedékes a következő nagy ultrahang, amikor remélhetőleg végleg bizonyságot nyer, van-e vagy nincs pici pénisz a hasamban.
Tovább>>>
31. hét: Baleseteztünk az M7-esen terhesen
Az M7-esen egy kamionos defektet kapott, és a leszakadó darabok szétszóródtak az úton, amit elkapott egy előttünk haladó autó...
Tovább>>>
32. hét: Kiderült, mikor fogok szülni
A pánikolós pillanatokban van mibe kapaszkodnom, hogy a lehetőség adott a nem hüvelyi úton való szülésre is.
Tovább>>>
33. hér: Vizes homokot szeretnék rágcsálni
Megint egy igen különös dologra vagyok rákattanva: teljesen be vagyok zsongva a vizes homok szagától. Legszívesebben a számba venném és úgy rágcsálnám.
Tovább>>>
34. hét: Ha megcsináltatjuk az összetört kocsit, ugrik a magánkórházban szülés
Na, persze, ha előbb beindulna a szülés, és végül állami kórházban kötünk ki, akkor megoldódik magától a probléma.
Tovább>>>
35. hét: Magas vérnyomással mentünk be a kórházba 35 hetes terhesen
Nekem általában inkább alacsony szokott lenni az érték, 110/70 körül, 70-es pulzussal, ehhez képest most ott virított a kijelzőn egy 159/92-es vérnyomás 135/perces pulzussal.
Tovább>>>
