34. hét
Fejezet a Fogtündérről, Halloweenről, vércukormérésről és arról, hogy megszívtuk
Múlt héten tehát ott hagytam abba, hogy a problémákat érdeklődés hiányában elnapolom (vö. struccpolitika). Ez a taktika néhány napig remekül működött, végül sajnos muszáj volt visszatérni hozzájuk.
Ami az autót illeti, a helyzet közel sem biztató. A baleset után nem sokkal kellett volna vizsgáztatni vinni, ez azonban ilyenformán ellehetetlenült, azóta pedig le is járt a műszaki, úgyhogy most van egy összetört autónk, ami bár járóképes, forgalomban nem használható, és amire a vétkes fél külföldi biztosítója jobb esetben is hónapok múlva fizet csak, ha fizet egyáltalán… A szervizben azt mondták, volt már olyan esetük, ahol egy évbe is beletelt, mire a károsult számláját rendezte a biztosító.
Nekünk pedig nincs annyi lóvénk, hogy addig is saját zsebből fedezzük a javíttatást. Illetve van – a kórházra szánt pénz.
Gondolom, nem kell különösebb magyarázat, milyen helyzetbe kerültünk ezzel, és hogyan érezzük magunkat miatta. Sokszorozza a bosszúság-faktort, hogy teljesen vétlenek vagyunk az esetben, mégis a mi kontónkra megy az egész.
Na, persze, ha előbb beindulna a szülés, és végül állami kórházban kötünk ki, akkor megoldódik magától a probléma. Legfeljebb majd két fájás között igyekszem tudatosítani, mennyit spórolunk vele. Meg hogy biztos a sors akarta így. Bla-bla. A nagy túrót. Rendesen megszívtuk, az az igazság.
Ennek ellenére a posh kórházzal (ezentúl egyszerűen csak PK) a szerződést aláírtuk, hiszen nincs semmiféle előfizetési kötelezettség, és ha nem náluk szül az ember, akkor is mindössze annyi a teendője, hogy udvariasan megköszöni a lehetőséget, és jelzi, hogy nem él vele. Ez mondjuk tényleg jófejség tőlük.
Az már kevésbé, hogy az ultrafutura, ledes megvilágítású üveg nyomólappal felszerelt vendégbudiban még egy szimpla akasztóra sem futotta a tervezőktől, így a táskádat vagy a kabátodat pisilés közben kénytelen vagy a kezedben tartogatni, netán a földre helyezni (mely opció egy nyilvános mosdóban fel sem merül), úgyhogy az érkezés utáni első három percben szerzett benyomásaim meglehetősen vegyesek voltak. Nem sok ember vonna le messzemenő következtetéseket egy akasztó megléte/hiánya alapján, én sem teszem, de nem tudom szó nélkül hagyni ezt a megmosolyogtató disszonanciát.
Az ördög a részletekben lakozik, tartja a mondás.
Szóval gyors pisikélés és táskazsonglőrködés után már mehettünk is az értékesítésért felelős kedves hölggyel az egyik szobába, ahol részletes tájékoztatást kaptunk minden szükséges információval, és további kérdéseink sem maradtak megválaszolatlanul.
Megtudtuk többek között, mikor kell majd elvégeztetnünk a részükről kötelezően előírt COVID-tesztet (nekem ELISA a 38. héten, a férjemnek PCR a tervezett időpont előtt 7-10 nappal), illetve részt kell vennem egy aneszteziológiai konzultáción.
Ezek önköltségesek, viszont a csomagárban benne vannak a 38. hét után elvégzendő vizsgálatok, ctg-k és ultrahang.
Kiderült az is, hogy a dokim már nem külsős, hanem rendes szerződésben áll velük, így az ő tiszteletdíját is a kórház felé tudjuk rendezni, nem szükséges borítékot dugdosni. Ezt igen örvendetesnek találom.
Aztán várjuk ki a végét ugye, hogy újonnan szervizeltetett autónk lesz, vagy szülés a PK-ban.
Hogy könnyedebb dolgokról is szót ejtsek, elmesélem, hogy a Nagynak kiesett a második tejfoga, amit most sikerült nem lenyelni, úgyhogy büszkén helyezte a tenyeremre, és kérdezte, elviszi-e majd a Fogtündér. Namármost mi eredendően nem terveztük itthon meghonosítani a Fogtündér intézményét, de gondolom, a kortársaktól származó beszámolókból valamiképp tudomást szerezhetett róla, ezért néhány másodpercnyi fejben végzett processzálást követően rábólintottam, és engedélyeztem a bartert.
Épp volt itthon dugiban egy karácsonyi ajándéknak szánt kis mágnestáblás torpedó, úgyhogy a Lány legnagyobb örömére (és az én legnagyobb meglepetésemre) a Fogtündér létezése végül csak bizonyságot nyert.
Amitől viszont tényleg tikkelni tudnék, az az elmúlt években mindenhová begyűrűzött Halloween, amit a hozzám hasonló, öngyarmatosításra érzékeny, konzervatív egyedek torkán „termésünnep” meg „Tök Jó Hét” és hasonló fedőnevek segítségével próbálnak lenyomni országszerte.
Szeretném, ha nem értenétek félre, önmagában semmi problémám a világ semelyik ünnepével, kedvesnek, érdekesnek és színesnek tartom az angolszász kultúrát (IS), és tisztában vagyok azzal, hogy sok, mára mindenki által kanonizált magyar ünnep sem tisztán hazai eredetű, de nem érzem úgy, hogy a megszokottakon túl újabbakra lenne szükségem. Főként nem olyanokra, amik leginkább a fogyasztói társadalom rossz szokásait éltetik tovább. (Nálunk például a karácsonykor is igen visszafogott mennyiségű ajándék van, és a Mikulás is hagyományosan mogyorót, mandarint, almát, egy-két kisebb szelet csokit és mesekönyvet hoz „csak”.)
Ez az én személyes véleményem, és a legkevésbé sem volt gondom vele, amíg nem kezdett el intézményesülni, de így, hogy már az ovikban is megjelent, púp a hátamon azt is elmagyarázni a gyerekeknek, mi itthon miért nem pakolunk furcsán vigyorgó töklámpásokat és csontvázakat dekorációként, azt meg végképp, hogy miért nincs édesség vacsorára, ha az oviban előtte egész nap a többi szülő által behozott nyalókát és Kinder tojást zabálhattak.
Mivel azonban nem akarunk fafejű szülők lenni, és csak azért is rájuk erőltetni a saját ideológiáinkat, igyekszünk mindig valami kompromisszumos megoldást találni aközött, hogy ők se maradjanak ki a buliból, megismerjék, megértsék, hogy a világ sokszínű, belefér rengeteg minden, de közben elmeséljük, a mi családunkban hogyan gondolkozunk, mit tartunk fontosnak, és mi, a szüleik milyen értékeket tudunk hitelesen képviselni számukra. A többi már az ő döntésük, felnőttként természetesen úgy élnek, azt ünnepelnek és azokat a dolgokat szeretik majd, ahogy és amit akarnak.
Úgyhogy mi ilyen tököket kreatívkodtunk össze és vittünk az oviba, ami félmegoldás bár, de a lányok nagyon büszkék voltak rájuk, és szerintük ezek lettek a legszebbek a sok faragott halloween-i tök között:
Nekem meg csak az számít, hogy bennük végül nem maradt hiányérzet.
Az édesség-téma egyébként is napirenden van mostanában, mert beszereztem egy itthoni vércukormérőt, és vezetem a naplót becsülettel, ami napi 6-7 mérést jelent, ez pedig a gyerekeknek is feltűnt. Kérdezgetik, mire való, hogyan működik, fáj-e, úgyhogy remek apropót ad elbeszélgetni velük az egészséges táplálkozás fontosságáról, és a betegségekről, amik a hiányából fakadhatnak. Ez természetesen nem újdonság nekik, kezdetektől fogva mindig sokat beszélgettünk róla, a vércukormérés, a tű és a kis vércsepp látványa viszont sokkal kézzelfoghatóbbá és érthetőbbé tette számukra azt, ami korábban csak elvont fogalomként létezett.
Egyébként különösebb diéta nélkül az étkezés előtti értékeim betonstabilan, tizedesre pontosan 4,8-4,9 mmol/l körül mozognak, a 90 perces mérések pedig 5,1-5,3 között (egyedül az esti utolsó étkezés után megy fel 6-ig, de lefekvésre újra 5 alá csúszik), úgyhogy tényleg rohadtul remélem, hogy nincs baj, és csak a terhelés napján volt valami bibi.
Egyetlenegyszer mértem 11,9-et, majd valamivel később 2,9-et, ám mielőtt nagyon bepánikoltam volna, kiderült, hogy merül az elem, ezért szarul működik a készülék.
Jövő hétre bejelentkeztem online konzultációra szakorvoshoz, ő majd kiértékeli, és mond valami okosat.
Egyedül az ujjaim bírják nehezen a sok szurkálást.
Azért a Nagylánynak tegnap sikerült megnevettetnie, mikor mellettem szemlélve az eseményeket így kommentálta az eredményt (ami egyébként ugyancsak 4,9 lett):
– Úúú, hát ez sajnos 100 centi, VÉRBETEG vagy!!!!
Reméljük, hogy nem…
szinvaltoszemulany
13. hét: Elsírtam magam a genetikai vizsgálaton
Végre sírok. Nem gyászomban, örömömben.
Tovább>>>
14. hét: Nagyon félek a hüvelyi szüléstől
Néhány napja ismét szorongani kezdtem a hüvelyi szülés gondolatától, és idegesen forgolódom elalvás előtt az ágyban.
Tovább>>>
17. hét: Megsértődött az orvos, mert nem nála végeztettem egy vizsgálatot
Az én szemszögemből nézve nem elsősorban az orvos szakmai reputációjáról van szó egy esetleges probléma esetén, hanem a magzat és a saját egészségemről.
Tovább>>>
18. hét: Vajon jól tippelték meg a baba nemét az ultrahangon?
Tudom, hogy azt illik mondani, hogy mindegy a neme, csak egészséges legyen, én továbbra is az egészséges lány verziónak drukkolok.
Tovább>>>
19. hét: Öt hónapos terhesen akartam elválni
Elértem a totális mélypontot, melynek során a válás gondolatát is napokig komolyan fontolgattam...
Tovább>>>
20. hét: Nem hiányoznak a gyerekeim
Most azt kívánom, bárcsak lenne még egy hét, hiszen alig kezdtünk belerázódni, máris véget ér...
Tovább>>>
21. hét: Meddig számít normálisnak, ha fogdossák a lányomat?
Tisztában vagyok vele, hogy ebben a korban (még) normális a nemi szervek és a szexualitás iránti fokozott érdeklődés.
Tovább>>>
22. hét: Elkezdek gyűjteni a szülésre
Elkezdünk gyűjtögetni a posh luxuskórházra, ha már ennek a drága (szó szerint, haha) embernek épp oda kellett mennie dolgozni.
Tovább>>>
23. hét: Nincs időm a terhességemmel foglalkozni
Ha nem lesz második hullám, nagyjából két hónapom marad arra, hogy fejben is meg tudjam élni ezt a várandósságot, mert eddig valahogy nem igazán sikerült.
Tovább>>>
24. hét: Jé, a gyerekem mégsem egy elviselhetetlen hisztigép!
Ohó, hát nem lesz itt gond, nem én csinálom szarul, a gyerekem sem egy elviselhetetlen hisztigombóc, egyszerűen csak nem ideálisak a körülmények!
Tovább>>>
25. hét: Képtelen vagyok kézműveskedni a gyerekekkel
Gyűjtöttem az ötleteket, hogyan legyek kiapadhatatlan fantáziájú DIY-anyuka, aki minden nap más ötlettel szórakoztatja csemetéket, ezt a projektet csúfosan elbuktam.
Tovább>>>
26. hét: Terhesség vénasszonyként: Nem kapok levegőt, alig tudok menni
Tüdőgondozó, derékfájás, hülye nevű idegrendszeri betegség, innen már csak egy köpésnyire vagyok az oxigénpalacktól és az elektromos kerekesszéktől.
Tovább>>>
27. hét: 2020-ban terhesnek lenni stresszes
2020 igazán különös év, extrán nehezített pálya rengeteg felesleges stresszel, ami a gyerekvárást is más dimenzióba helyezi.
Tovább>>>
28. hét: Anyuka, jöjjön gyorsan, a gyerek leesett a mászókáról!
Csörgött a telefonom, az oviból hívtak, hogy a Nagy leesett a mászókáról, be kéne vinni a kórházba, mert nagyon fáj a keze, lehet, hogy eltört.
Tovább>>>
29. hét: Eltörte a gyerek a kezét, nem mehet oviba hat hétig?
“Ez gyors szakítás volt” – írta nekem a férjem hétfőn az oviból hazafele jövet, mikor bement jelezni, hogy a lányok másnaptól másik intézménybe járnak.
Tovább>>>
30. hét: Pénisz van a hasamban?
Jövő csütörtökön lesz esedékes a következő nagy ultrahang, amikor remélhetőleg végleg bizonyságot nyer, van-e vagy nincs pici pénisz a hasamban.
Tovább>>>
31. hét: Baleseteztünk az M7-esen terhesen
Az M7-esen egy kamionos defektet kapott, és a leszakadó darabok szétszóródtak az úton, amit elkapott egy előttünk haladó autó...
Tovább>>>
32. hét: Kiderült, mikor fogok szülni
A pánikolós pillanatokban van mibe kapaszkodnom, hogy a lehetőség adott a nem hüvelyi úton való szülésre is.
Tovább>>>
33. hér: Vizes homokot szeretnék rágcsálni
Megint egy igen különös dologra vagyok rákattanva: teljesen be vagyok zsongva a vizes homok szagától. Legszívesebben a számba venném és úgy rágcsálnám.
Tovább>>>
