Vetélés: azt hiszed, veled nem történhet meg

Bár sokakkal megtörténik, mi, akikkel még nem, úgy hisszük, nem is fog. Hallottunk már róla... Mit gondoltunk?! Valljuk be, nem hittük, hogy ekkora fájdalom. Sokan nem beszélnek róla... miért?! Mert a társadalom nem hiszi, hogy EKKORA fájdalom.

- mondanák sokan, akik nem hiszik, hogy velük is megtörténhet.

2017.

A legcsodásabb év! Gyönyörű, egészséges kisfiam született.

2020.

5. hét.

Két pozitív teszt! Igen, ez egy újabb csodás év! Már zsigereimben érzem, újra anya leszek!

- köszöntöm a férjem. Örülünk. Hirtelen új élet varázsolódik, új jövőkép alakul. Igen! Október, és már négyen leszünk! Hurrá! Doktor még nem vizsgált, addig nem szólunk senkinek. Bár velünk nem történhet meg - gondoljuk magunkban, ezért drága jó testvéremnek mégis szólunk. Vele mindent megosztok. Hisz velünk nem történhet meg.

Hurrá! Örül velünk ő is.

6. hét

Már az orvos is látja a petezsákot. Számomra azonban nem csak petezsák, maga az élet, az én kisbabám. Hurrá, mondtam, hogy velünk nem történhet meg! Örül a család. Papa, mama, testvérek. Szívemben érzem, itt van velem! Már a testem is érzi, kis rosszullét, fáradékonyság.

Egyszer csak a szívemben érzem, baj van. Mintha... na, jó, NEM! VELÜNK NEM TÖRTÉNHET MEG!

Az éjszaka fáj, görcsöl, sehogy se jó. De hát mondom! Velünk nem történhet meg! - bizonygatom magamnak. Azért hívom a dokit, persze úgyis mondja, hogy ez normális kezdetben. Azonban a szívemben érzem: baj van.

Azonnal orvos. És vége. Csak úgy vége lett! Sírjak?! Ne sírjak?! Ezért nem szabad! Hiszen csak pár hét volt. Hiszen nem élt… - mondanák, akikkel nem történt meg.

Kicsúszott a lábam alól a talaj... Könnyezem. .. Aztán csak sírok... Sírok ... Vége van! Csak úgy elment… Ürességet érzek. Mintha lelkem egy darabja ment volna el. Az elképzelt új életünk ment el. A mi kisbabánk ment el. Velünk megtörtént.

És most már tudom: Sírhatsz. Fájhat. Gyászolhatsz. Elbúcsúzhatsz. Én elbúcsúzom: Köszönöm, hogy erre a kis időre minket választottál…

P.