Nem is kellett sokat várni rá, mire a „nagy” 13 hónapos lett, már kezemben is volt a pozitív teszt. Most nem siettem a dokihoz, gondoltam, ráér majd a 7-8. hét körül, addigra látunk is már valamit, lesz szívhang is. A 7. hétre kaptunk időpontot, de sajnos még nem látszott sok minden, csak egy kis petezsák. Mondták, hogy menjek vissza egy hét múlva kontrollra. Sajnos odáig már nem jutottunk el.
Egyik este – épp hétvégén – elkezdtem vérezni. Nem volt mellette semmi görcs, és nagyon minimális volt a vérzés, de hiába nyugtattak, hogy előfordul, rossz megérzésem volt. Másnapra semmi baj, már kezdtem megnyugodni teljesen, aztán ismét visszajött. Akkor mentem is be a kórházba. Aznap még minden „okés” volt, a petezsák nőtt, az embrió ugyan még mindig nem látszott, de továbbra is véreztem. Sok mindent nem kezdtek velem a kórházban, kaptam progeszteronpótló gyógyszert, bár nem a legerősebbet, és napi kétszer kellett szednem. A harmadik napra megjöttek a görcsök, és erősödött a vérzésem is. Akkor már fel voltam készülve a legrosszabbra, amit a délutáni ultrahang be is igazolt. Elvesztettem a babámat.
Az orvos velem morgott, hogy akkor minek ebédeltem, így nem tudják elvégezni a műtétet, másnapra meg sokan vannak előjegyezve. Mondom bocs, hogy délben nem arra készültem, hogy az egy órai ultrahangkor már nem lesz velem a babám. És hogy volt jobb dolgom is annál, minthogy a műtét miatt aggódjak.
Másnap délelőtt megműtöttek. Elmondták a szokásos protokollt: no házasélet, ülőfürdő, szövettan eredmény x hét múlva, nőgyógyászati kontroll. Én csak arra vágytam, hogy végre hazamehessek a kisfiamhoz. Nagy erőt adott nekem, ha ő nem lett volna, összeomlottam volna.
Persze jött a szokásos, hogy sajnálja mindenki, meg majd legközelebb, meg úgyis lesz másik, idővel jobb lesz. És igen, idővel tényleg jobb lett, de a műtét utáni hetek teljes önvádban töltődtek, a „mi lett volna ha...”
Ugye azt gondolja az ember, hogy a rossz dolgok mindig csak mással történhetnek meg. Hát itt volt ez a nagy pofon, hogy nem csak mással, velünk/velem is megtörténhet. Minden előzmény nélkül, egy teljesen jól alakuló első terhesség után is el lehet veszíteni egy babát. Hiába volt ő csak egy kis élet lehetősége, nagyon fiatal terhesség, sosem fogom elfelejteni. Úgy éreztem, hogy nekem már sosem lesz második gyermekem. A mai napig is töprengek azon, hogy vajon fiú lett volna-e, vagy lány, kire hasonlított volna jobban, ki lehetett volna belőle. Nem is tudom elképzelni, hogy mit élhetnek át azok, akik a terhesség későbbi szakaszában vesztik el a babájukat, bár a veszteség az veszteség…
A fájdalmamat leginkább a következő terhességem enyhítette. Három hónappal később ismét pozitívat mutatott a teszt...
titi
További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.