Én vágtam el a kisfiam köldökzsinórját

De (megint) jött egy hidegfront... És pontosan ugyanúgy, mint másfél évvel korábban, egy péntek éjjel kezdődtek a fájások. Mivel a lányom esetén hiába kezdődött minden pénteken, csak vasárnap látta meg a napvilágot, most kicsit „lazábban” álltam a dologhoz. Hagytuk a nagylányt sokáig aludni, majd kényelmes reggeli következett. Közben azért a saját csomagom mellé összekészítettem egy másikat a lányom és a Nagyi számára.

Ültünk egy órát a dugóban (mert számomra érthetetlen módon a Hungária körút szombaton is járhatatlan volt), majd ctg, amit egy vizsgálat követett.. És ekkor ért a felismerés, hogy a második baba már a második... Jócskán ki voltam már tágulva, irány a szülőszoba.

Apa gyorsan leszaladt a parkolóba a táskámért, én addig ölelgettem a lányomat, és próbáltam elköszönni tőle. Míg ők siettek a nagyihoz, én választhattam (!) szülőszobát, kaptam illóolajat, illetve volt még egy vizsgálat. És kilátásba került, hogy esetleg apa nélkül születik meg a kicsi...

A fiunk azonban úriember volt. Megvárta, míg Apa visszaért. De akkor be is gyorsult minden. Burokrepedés, magzatvíz-elfolyás, és alig volt idő két fájás között „pihenni”.

De nemcsak a szülés gyorsasága, minden más volt, mint másfél évvel korábban az állami intézményben: pl. a ctg az elejétől a végéig rajtam volt, az orvos és szülésznő végig ott voltak.

Az elején a franciaágyon voltam. Aztán felkínálták a labdákat, bordásfalat. Mivel nekem kicsit idegen volt ez a gondolat, inkább a páromat választottam. Álltunk, kapaszkodtam a nyakába, én nyomtam, ő tartott.

A magzatvíz elfolyása után megint a franciaágy következett, azon vizsgáltak meg. Mivel valami nem tetszett a dokinak (csak annyit mondott, abban a pózban valami nem kényelmes a babának), felmentünk a „klasszikus” szülőágyra. A doki végig ott volt, szemét le sem vette rólam, valamint a ctg monitorról. A szülésznő pedig folyamatosan segíteni próbált: kaptam egy cukros infúziót (nekem is megmutatta) energiapótlásra, illetve készített nekem a kádba vizet, fájdalomenyhítő céllal. Közben jeleztem, hogy elértem a tűrőképességem határát, nem kapok rendesen levegőt. Rögtön kaptam egy oxigénes maszkot (másfél éve hiába kértem az államiban az oxigént!). Végül a kádba nem jutottam be, de már nem is kellett...

1-2 fájás után a szülőágyon (kb. az infúzióval egy időben) a doki javasolta, hogy forduljak oldalra: három fájás jobb oldalon, majd három a balon. Az első jobbos után rögtön átfordultunk balra, szintén orvosi tanácsra („ezen az oldalon nem érzi jól magát a baba”). Következett két balos fájás (immár oxigénnel), és kint volt a pici feje. Utána talán már csak egy nyomás kellett, és megszületett a kisfiunk.

Epilógus:

A köldökzsinór elvágását felajánlották Apának. Mivel ő nem érzett magában elég erőt ehhez, elutasította. Nekem hatalmas meglepetés volt, mikor utána az orvos felém nyújtotta az ollót ugyanazon kérdéssel. Így történt, hogy a második babám köldökzsinórját én vágtam el.

Egy pillanatra átadták a babát apának (míg én a méhlepényt is „lerendeztem”), és „megkaptam” a diagnózist: nem kell varrni, mivel nem vágtak, és nem is szakadtam. Egy pici hámsérülést szereztem csak, hamar el fog múlni.

Majd rám fektették a picit, betakargattak minket, és magunkra hagytak. Együtt voltunk mi hárman, meghitt pillanatokban. A pici hol nézelődött, hol szopizott, hol aludt. Néha benézett a szülésznő az ajtón, szükségünk van-e valamire. Kb. egy-másfél óra múlva jött végül, megfürdetni, felöltöztetni a kicsit. Eközben az orvos megvizsgált és gratulált még egyszer, majd újra „átadott” a szülésznőnek, aki segített nekem is lefürödni (ezt is még ott, a szülőszobai kádban).

A doki a még aznap este többször is benézett az osztályra, jól vagyunk-e, szükségünk van-e valamire, illetve másnap reggel is megnézett még, mielőtt lejárt az ügyelete.

De nemcsak én, a kicsi is kiváló ellátásban részesült. Össze sem lehet hasonlítani a másfél évvel korábban tapasztaltakkal.

Összegzés:

Minden nagyon gyorsan történt: délben jelentkeztünk be a ctg-re, három órával később elvágtam a köldökzsinórt. De azt hiszem, életünk legjobb döntése volt magánkórházban szülni, és hálás vagyok, hogy megtehettem.

Olyan figyelemben, segítségben volt részünk, ami minden szülő kismamának és kispapának kijárna. Itt szó szerint világra segítik a kicsit, nem kipréselik az anyukából. Magunk között úgy szoktuk emlegetni, kivarázsolták belőlem a babát. Köszönet ezért a Róbert Károly csapatának!

Mónika

Kíváncsi vagy mások szüléstörténeteire? Ezeket ajánljuk:

19 évesen szültem és nem bántam meg

Olyan gyors volt a szülésem, hogy fel sem fogtam

Későn indították be a szülést

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?