Erőszak a szülészeten - te is hallgatsz róla?

„Az első császármetszésem során felébredtem a műtét közben. Olyan mértékű volt a fájdalom, amikor felvágtak, hogy tudatomra ébredtem, az első gondolatom az volt, talán a pokolra kerültem és most kínoznak. A fájdalmat a fejemben lévő lüktetés tette még rosszabbá. Aztán rájöttem, hogy egyszerűen nem kaptam elég altatót-fájdalomcsillapítót, miközben le voltam bénítva, csövekkel a számban. A fejem felett németül beszéltek - Kelet-Berlinben voltam, csak pár évvel a fal leomlása után – „na, most már mindent megkaphat”. Szerencsémre elájultam, mikor újra magamhoz tértem, valamit mondani akartam kezdetleges németségemmel, de akkor megpaskolták a kezem, a férjemet megkérték, hogy mutassa meg nekem a babát, és úgy tettek, mintha a világon semmit se értettek volna. Utána senki se említette, mi történt, és lepisszegtek, ha szóba hoztam volna, az volt az elvárás, hogy elfelejtsek mindent, lássam el a gyerekem és épüljek gyorsan fel.

Pedig a történetek megosztása akár életeket menthet, sose mondjátok a nőknek, hogy a szülésről hallgassanak.

Nem egyedi a történetem, nők millióinak mondják a mai napig, hogy hallgassanak és legyenek boldogok, hogy most már jól vannak a gyerekükkel együtt, bármilyen fájdalomban vagy megaláztatásban volt részük a szülőszobán vagy a műtőben. Sokan szülés utáni depresszióban vagy pánikbetegségben szenvednek utána, de nem beszélnek róla.

Oroszországban a profi dúlák az #erőszak_a_szülészeten hashtaggal indították el saját köreikben a téma nyilvánosságra hozását, a sikeres oroszországi #NemFélekMegszólalni kampányuk után, amely során orosz és ukrán nők ezrei beszéltek az őket ért szexuális erőszakról. A dúlák napi 70 személyes történetet kaptak olyan nőktől, akik valamiféle erőszakos élmény elszenvedői voltak orosz kórházakban.

Egyikük, az Index on Censorship magazin-nak nyilatkozó Zlata Ivanova számos fájdalmas, vérzést okozó vizsgálat után volt túl, közben a kihívott orvos kioktatta, hogy túl korán érkezett, aztán két emeletet mászhatott nagyjából négykézláb a vajúdóig fájások közepette. Ezek után hét másik nővel egy gumilepedőn vajúdott 16 órán át, miközben a nővérek kiabáltak vele, beleegyezés kérése nélkül oxitocin-infúziót kötöttek be neki, az orvosok pedig burkot repesztettek a folyamat gyorsítása érdekében. A novoszibirszki kórházban szülés után három gyakornok varrta össze a hüvelyen keletkezett repedést.

Szinte minden nő, aki egynél több gyereket szült nagyjából a világ bármely táján, be tudna számolni arról, hogy férfi orvosok mindenféle beleegyezés kikérése vagy kivárása nélkül turkáltak a hüvelyében a baba pozícióját vizsgálva, vagy arról, hogy rákiabáltak, vagy azért, mert fájdalomról panaszkodott, vagy mert újszülöttje sírni merészelt.

A Guardian cikkírója egy londoni kórházban szült, ahol a La Leche Liga kedves munkatársa segített ugyan a szoptatásban, de hajnali kettőkor a holtra fáradt nővér mégis rámordult, hogy ha már képtelen tejet fakasztani magából, legalább adja oda azt a nyavalyás cumisüveget a gyereknek, mert felver a sírásával mindenkit. És ez lehetett volna rosszabb is, mi van, ha esetleg nem érti a kórház személyzetének nyelvét megfelelően, esetleg valamilyen távoli népcsoport tagja - az Egyesült Királyságban nemrég végzett kutatás szerint sokan tolmácsot sem kapnak, de a kórházi szakemberek sokszor nem veszik figyelembe az anyák kéréseit, ha valamivel nem értenének egyet.

Számos országban a nők még mindig szidalmat kapnak saját családjukból is, ha mondjuk „lusta és nem képes kinyomni természetesen azt a gyereket”. Olyan országokban, mint Nigéria, a császármetszés még mindig nem elfogadott. Egy orvos számolt be arról, hogy egy nő úgy került másik kórházba, hogy az első intézmény nem volt hajlandó császármetszést végezni. Olyan sokáig vajúdott, hogy a baba végül meghalt, az asszony húgyhólyagja megrepedt, és végül a méhét is el kellett távolítani.

A fejlett Egyesült Királyságban is számos baba halt meg nem megfelelő odafigyelés, szakértelem hiánya vagy valamilyen ritka rendellenesség, esemény nem megfelelő kezelése miatt. Ahogy a munkahelyi vagy nyilvános terekben elkövetett abúzusok is lassan nevet kapnak, hasonlóképp kap nevet a „szülészeti erőszak” is.

A születés meghatározó élmény az anyák életében, ezért meg kell hallgatni őket, nem pedig rájuk kiabálni, elhallgattatni vagy durva, intimszférájukat megsértő vizsgálatokkal bántani őket. A szüléstervek sokszor végzik a kukában, és az orvostudomány nevében nevezik még mindig „jogosnak” a durva bánásmódot. Hiszen sürgős volt, talán életet mentettek vele, ha az eredmény egy egészséges gyerek és egy egészséges anya, akkor ez a „hogyant” igazolja. A durva bánásmódhoz gyakran társul rasszista vagy szexista viselkedés, amit csak kevesen kérdőjeleznek meg még mindig. Pedig a későbbi, akár szexhez, akár a szüléshez való viszonyunkat alapvetően határozza meg, hogyan bántak velünk friss anyaként, mennyire érezzük, hogy tiszteltek bennünket és jogunk volt-e hallatni a hangunkat.

A cikk írója hozzátette, hogy egyes esetekben az orvosi műhibák eltussolására is szolgált az anyák elhallgattatása. Azonban ha a nők, talán az orosz példa alapján dúlák támogatásával beszélnek arról, hogyan élték meg a szülésüket, kiderülhet, valóban szükség volt-e minderre a biztonságos szüléshez. Amikor ez megtörténik - hasonlóképp a #MeToo mozgalomhoz - akkor talán azon fognak sokan csodálkozni, az anyák miért hallgattak olyan sokáig.

Suzanne Moore, a Guardian külső munkatársa, és Sally Gimson, az Index on Censorship negyedéves magazin helyettes szerkesztője - magyar fordítás és átdolgozás: Vakmacska

Ha a szülőszobán te is úgy érezted, nem figyeltek rád, erőszakosan vagy gorombán viselkedtek veled, amiről eddig nem mertél/akartál beszélni, most megteheted. A bezzeganya@bezzeganya.hu címre anonim módon küldheted el. Beszéljünk róla!

További terhességgel, szüléssel és gyermekneveléssel kapcsolatos tartalmakat olvashatsz a Bezzeganya Facebook oldalán.
Tetszik?