A Százalakú Varázslót kergettük a Varázserdőben

tünde
PUBLIKÁLÁS: 2014. október 09. 14:00
A Mezőgazdasági Múzeum sokáig úgy élt az emlékezetemben, mint unalmas helyszín, a kiállított, porlepte szarvasmarhák, őzek és baromfik nem igazán érdekeltek annak ellenére, hogy a biológia volt a fő tantárgyam a főiskolán. Aztán tavasszal Vakmacska beszámolt Az idő birodalma kiállításról, melynek hatására átalakult a régi kép a fejemben.

Kiderült, hogy a múzeum tíz éve foglalkozik interaktív kiállításokkal, nem volt kérdés tehát, hogy a legújabb időszaki kiállítást, a Varázserdőt meg fogjuk nézni. Az interaktivitás ebben az esetben nem csak azt jelenti, hogy minden cseng-bong, világít, és mindent meg lehet tapogatni: a szervezők a látogatók aktív részvételére, kíváncsiságára és fantáziájára építenek.

A kiállítás elsősorban egy játék, mely állomások, feladványok, kérdések, talányok során keresztül vezet a megoldásig, miközben a látogató játszva tanul, a Varázserdő esetében a természetről, az erdő élővilágáról. De hogy legyen egy kis csavar is a történetben – és ne érezzék úgy a gyerekek, hogy egy múzeumi természetismeret tanórán vesznek részt –, az erdő egy mesebeli erdő, melyben egy Százalakú Varázsló rejtőzik és „garázdálkodik”. A játék lényege ennek a varázslónak a nyomon követése és leleplezése.

A kiállításra a teljes csapattal vonultunk fel (két felnőtt, és négy gyerek – 5, 8, 9, 12 évesek), és léptünk be az óriásgombákkal teli Varázserdőbe, ahol hamar világossá vált, hogy a Százalakú Varázsló nyomába kell erednünk. Előtte viszont a nagyteremben különböző feladványokat kellett megfejtenünk, melyhez gyakran szükség volt az előzetesen kiosztott nagyítókra is. A kölykök szétrebbentek a szélrózsa minden irányába, hogy egy-egy világító óriásplakáton keressék az elbújt állatokat, vagy nagyítóval vadásszák a mini egyszarvút az óriási üveghenger alján. A helyes válaszok számait a szintén kiosztott játéklapra kellett felírni. Miután minden kérdésre válaszoltak (ki gyorsabban, ki lassabban – az ötéves Mankának persze segíteni kellett –, elindultunk a világító varázsgömbökkel jelzett úton, hogy a múzeum teljes területén végigbolyongva oldjuk meg az izgalmasabbnál izgalmasabb feladatokat.

Nagyon tetszett, hogy minden „állomáson” kaptunk segítséget a megoldáshoz: nagyítóval olvasható utasításokat találtunk arra vonatkozóan, hogy hol tudjuk ellenőrizni a válaszaink helyességét. Voltak olyan feladatok, melyhez elég volt a megfigyelőképességet használni, de akadtak olyanok is, ahol tudás és logika is szükséges a megoldáshoz.

Séta közben volt idő megnézni a Varázserdő kiállításhoz nem kapcsolódó dolgokat is: a hatalmas fametszetet, a régi szerszámokat, a kitömött állatokat is. Életemben először úgy sikerült végigmennem a múzeumon, hogy még az ezerszer látott szarvasmarhát sem untam, és a többi kiállítási tárgy is teljesen más megvilágításba került. Például a terepasztal, mely eddig nem különösképp mozgatott meg, most fontos kulcs lett a játékban: meg kellett keresni az „oda nem illő”, apró tárgyat, mely a feladat megoldására utalt. Vagy a falon ülő varjú, mely lábgyűrűjének színe a helyes válasz számának színével egyezett meg.

Igyekeztem nem beleszólni a játékba, és hagyni, hogy a gyerekek maguktól jöjjenek rá a megoldásra – hol egyénileg, hogy csapattá formálódva és összedolgozva. Érdekes volt látni, hogy néha tévútra tévedtek a megoldást illetően, majd az egyik rájött, hogy rossz felé keresgélték a megoldást, és jelezte a többieknek, majd együtt gondolkodva jutottak el a helyes válaszig.

Végül, mire egy óra elteltével visszaértünk a kiindulási pontra, a gyerekek kezében lévő játéklap megtelt számokkal. Már csak össze kellett adni őket, és az eredménnyel odaállni a pult elé, ahol ellenőrizték a megoldást. Négyen négyféle számot mondtak a mieink (Manka a hasára csapva írt le egyet), de a végén mindenki választhatott egy-egy füzetet.

Helyszín: Magyar Mezőgazdasági Múzeum, Városliget, Vajdahunyadvár
Nyitva tartás: H zárva, K-V 10-17 óráig
Korosztályi ajánlás: 3 +
Időtartam: 1 óra

Belépőjegy árak: felnőtt 1450 Ft, gyermek (3-14 éves korig) és nyugdíjas (62 éves kortól) 1250 Ft, csoportos (minimum 10 fős óvodai és iskolai csoport; 10 fős csoport esetén egy fő kísérő pedagógus belépése díjtalan) 890 Ft, családi (2 felnőtt és 2-3 gyermek) 4950 Ft

A belépőjeggyel a múzeum összes állandó és időszaki kiállítása is megtekinthető, kivétel a 2014. október 24-26. között megrendezésre kerülő Pannónia Nemzetközi Díszmadár kiállítás.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.