Hülyének kell nézni a gyereket?

Látszik, hogy nagy dolog ez most számára, izgul is kicsit, rendezgeti az előtte lévő érméket. Odafordul hozzá az eladó hölgy, hogy maradhat-e a zacskóban lévő bő 600g káposzta, a kislány udvariasan válaszol, hogy ő pont fél kilót kér. Szájhúzás a reakció, szinte egyesével teszi vissza a szálakat, újra mérlegre tesz, még mindig sok. Egyre bosszúsabb, beletelik egy kis időbe, mire nagyjából megvan az 500g. Pénztárgépbe beüt, mondja az összeget: 195 Ft lesz.

A kislány nézi az előtte lévő érméket, majd odaad egy 200 Ft-osat. Az eladó kinyitja a pénztárgépet, elveszi a pénzt, blokkot belegyűri a savanyú káposztás zacskóba, nem éppen finoman odaadja a kislánynak, majd ennyit odaböfög: nincs 5 Ft-om vissza, szia! A kislány megszeppen, de egy pillanat alatt megfordul, elszalad. Utánakiabálok, hogy várjon, nekem van bőven 5 Ft-osom, a hölgy majd felvált nekem és oda tudja adni a visszajárót, de a kislány vissza sem néz.

Az eladó alig észre vehető módon elmosolyodik, amikor elé lépek. Nem vagyok egy elveszett ember, de nem tudom, mit mondjak neki. Elsőre csak annyi futja tőlem: ez durva volt... Félvállról annyit felelt, hogy nem volt visszajárója. Értelmetlen, felesleges egyperces párbeszéd megy a pénzváltásról. Igen, mondhattam volna valami frappánsabbat, reagálhattam volna másként. Utólag már okosabb vagyok, mit lehetett volna tenni...

Ez a sztori remélem, nem általános. Mert nagyon elszomorított. Nem, nem az 5 Ft-ról van szó, hanem erről az egészről, mintha hülyének kellene nézni egy embert, aki gyerek. Legközelebb vajon oda fog menni újra vásárolni innen? Nem hiszem. Lesz bizalma a többi eladó felé, ha feladatot kap az apukájától? Szerintem nem. Látszott, hogy mindez nagy dolog számára, egy önálló tett. Talán az első alkalom volt.

Hogyan készíthetem fel a gyerekemet a hasonló helyzetekre?