A Munka Kisgyermekkel (MuKi) egy komplex igényfelméréssel indult – mind a munkáltatók, mind a munkavállalók igényeit, kívánságait, sőt, előítéleteit is felmérték-felmérik – majd képzések után 100 főt helyeznek el legalább 6 hónapos időtartamra, folyamatosan közvetítve a felek közt, mentorálva a folyamatot, részletesen feldolgozva annak eredményeit.
„Tevékenységünk nem minősül munkaközvetítésnek, mert célunk se nem a munkáltatók megbízásából munkaerő felkutatása, se nem a munkavállaló megbízásából munka keresése, hanem egy olyan támogatott kísérleti program végrehajtása, amelynek végén az adott társadalmi probléma megoldására adekvát választ kaphatunk.”- áll a Munka Kisgyermekkel (MuKi) honlapján a bemutatkozó oldalon, a projekt gazdái az az Iparfejlesztési Közalapítvány, a Victum Képzési Központ és az Artima Kft.
A program szülői oldala 500 fős, reprezentatív mintán felvett kutatáson alapul, amelyben azt igyekszünk csoportosítani, hogy a munkába való visszatérésnek milyen akadályait látják a szülők és mire van ahhoz szükségük, hogy vissza tudjanak kerülni, illeszkedni és munkahelyüket hosszabb távon megtartani. A kutatási eredményekből alakulnak ki az ún problémaklaszterek (problémacsoportok), és a kiválasztásnak a legfontosabb szempontja az, hogy minden problémacsoportba kerüljenek egyenlő számban szülők, illetve a pályázatban vállalt iskolai végzettség és egyéb szempontoknak is megfeleljenek.
A Victum vezetőjét, Simon Ildikót (maga is ikres anya, tehát van némi tapasztalata arról, hogyan boldogul valaki, ha kisgyerekek mellett dolgozna) régóta ismerem, őt kérdezgettem a program részleteiről – ugyanis nemcsak a kisgyermekes anyákkal, de a TÁMOP-programokkal szemben is jócskán vannak előítéletek.
Az első mindjárt az, hogy a programok a valójában enélkül is „piacképes” és az átlagnál tudatosabb réteget érik el, az igazán rászorultak nyilván nem is hallottak róla. A program eleve a közép-magyarországi régiót célozza a kiírás szerint, ahol messze jobb a munkához jutás esélye, mint vidéken, ez Simon Ildikó szerint is tény. Az viszont a kutatásból és a két éves programból fog kiderülni, hogy akik nem piacképesek, azok eddig vajon megfelelő beavatkozásokat kaptak-e ahhoz, hogy elhelyezkedjenek. Többek között ez is a program célja. Azoknak a munkavállalóknak a problémáit azonban, tette hozzá Simon Ildikó, akiknek óriási hátrányaik vannak iskolai végzettségben stb., azt nem egy vagy több TÁMOP program keretében, hanem állami szintű strukturális beavatkozásokkal lehet megoldani.
A másik közkeletű hiedelem, hogy az efféle programokból elsősorban a képző intézmények fognak profitálni, miközben a résztvevők álláskeresési esélyei minimálisan javulnak csak. Simon Ildikó szerint viszont a munkába visszatérőknek nagyon sokba kerülnének a piacon megvásárolni az OKJ-s szakmai képzéseket, a nyelvoktatást, a többszintű személyiségfejlesztéssel kapcsolatos akkreditált és egyéb képzéseket, amit a program ingyen biztosít számukra, gyermekmegőrzési lehetőséget is felajánlva.
Szerencsére a szervezőknek sikerült a munkáltató körben is számos résztvevőt találni: Jelenleg közel 50 olyan munkáltató szervezet jelentkezett be a programba, akik kifejezték komoly elkötelezettségüket aziránt, hogy kisgyermekes szülőket tudnak, akarnak foglalkoztatni, és kérik ebben a program szakmai segítségét. A cégek számára a bejelentkezés folyamatos, és nemcsak vállalati, hanem állami, kormányzati és nonprofit munkáltatókat is várnak a programba.
A www.munkakisgyermekkel.hu portál a program ideje alatt, illetve utána is alkalmas lesz arra, hogy a munkáltatók ezen a portálon ajánljanak kifejezetten kisgyermekes szülőknek munkalehetőséget, a szülők pedig akár naponta jöhetnek nézelődni a portálon új munkalehetőség után.
Aki szülőként szeretne részt venni, szeptember 30-ig van lehetőség regisztrálni a www.munkakisgyermekkel.hu portálon, de előtte mindenki olvassa el a feltételeket. Az eredmények, egyes képzések részletei a nem regisztráltak számára is a tervek szerint elérhetőek lesznek. Azoknak a szülőknek, akiket nem tudtunk kiválasztani, illetve regisztráltak a portálon, de nem szeretnének képzésbe kapcsolódni, számukra is elérhető lesz letölthető formában minden olyan anyag, teszt, elektronikus tananyag, ami a képzések alapját szolgáltatják, tehát a személyes képzésen kívül több szülőhöz is eljut mindaz, amit a program „termel”.
A programban a képzés viszonylag rövid idő alatt lezajlik, és a bevont szülők 18 hónapig havi alkalommal találkoznak a mentorukkal, amely folyamatot szakmailag is dokumentálják. A programban született minden szülői és munkáltatói oldalon történt jó gyakorlatot gyűjtenek, rendszereznek, megosztanak, és adaptálhatóságát a bevont 60 munkáltató szervezetnél tesztelik.
Szintén uniós finanszírozású a Tudatos Életért Egyesület, a Pest Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány és a SEED Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Gyere vissza! programja, amiben szintén képzésekkel, mentorálással és egyéb támogatással segítenék azon kisgyermeket nevelő szülők - nők és férfiak - munkába való visszatérését, akik az elmúlt 12 hónapban illetve jelenleg is gyermekgondozási ellátásban részesülnek és a Közép-Magyarországi régió területén laknak. Itt azonban választható az is, hogy a munkába visszatérő saját vállalkozás keretében folytatja pályafutását, és ehhez igényel segítséget.
A projektbe kétszáz kisgyermeket nevelő szülőt tudnak bevonni, akik a jelentkezést követően egy háromnapos kiválasztási program után kerülhetnek be a projektbe. A programok ingyenesek, de feltételhez kötöttek, amelyek a program oldalán olvashatóak. Azok jelentkezését is várják, akik csak fél év múlva tudnak vagy szeretnének bekapcsolódni a programba. Erre van lehetőség, de amint betelik a 200 fős létszám, a jelentkezéseket a szervező lezárja.
A körülbelül 3 hónapos programok során valaki vagy az alkalmazottként való elhelyezkedéshez kap segítséget, tréninget és mentorálást (egyéni vagy páros karriertervezés, önéletrajzok és állásinterjúk, személyiségfejlesztő, kommunikációs modul, illetve akkreditált e-learning alapú EU pályázati és projektmenedzsment ismeretek képzés vagy projekt adminisztrátori képzés). A vállalkozási ismereteket választók választhatnak, hogy „tantermi” vagy e-learning formában szeretnék az akkreditált vállalkozói ismeretek képzésanyagot, emellett választható (korlátozott létszámban) a családi napközi üzemeltetői képzés, vagy időgazdálkodás, ügyfélszolgálat, tárgyalástechnikai, kommunikációs vagy konfliktuskezelési tréning modul is. A részletes program itt található.
És még egyszer: ezek a cuccok nem arra valók, hogy száz százalékban megoldják valakinek az élethelyzetét vagy munkaerőpiaci problémát – azokat nekünk kell megoldani, de sokaknak nyújthat jó fogódzót, ugródeszkát, segítséget. Akit érdekel, és megfelel a kiválasztási kritériumoknak, mihamarabb jelentkezzen, ha van még hely.
Vakmacska
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.