Télen nem mosdatták a gyerekeket régen

PUBLIKÁLÁS: 2012. június 26. 18:00

Hogy mosakodtak régen? Mosakodtak egyáltalán? Vagy mindenki koszos, büdös és zsíros hajú volt? Lássuk!

Míg a görögök és rómaiak előszeretettel jártak fürdőkbe, sőt a zsidó vallás is számos rituális tisztálkodást írt elő, és a török fürdőkultúra is legendás, addig a középkorra a fürdést – a pestisjárványok miatt (úgy vélték, az terjeszti a kórt)– kifejezetten veszélyesnek gondolták.

Bethlen Miklós például a következőképp írt a 17. században: „Ritkán fürödtem, kivált hideg vízben; lábamat két hétben, néha minden héten mosattam, számat reggel, ebéd és vacsora után mindenkor, és gyengén a kezemet is hideg vízzel mostam; kezemet gyakran, de orcámat hacsak valami por, sár vagy valami gaz nem érte - sohasem mostam, hanem a borbély, mikor hetenként rabságomig a szakállamat elborotválta. A fejemet talán 25 esztendeje van, hogy meg nem mosták."

A vízvezetékek országos elterjedése előtt a régi paraszti tisztálkodás többé-kevésbé meghatározott rendet követett.. Nem mondhatjuk, hogy agyonsterilizálták magukat az emberek.

A férfiember felkelt, majd ellátta az állatokat. Ezután következett a reggeli tisztálkodás, ami sokszor vallásos, rituális színezetű is volt. Keresztvetés, imádság kísérte vagy követte, illetve e nélkül nem is lehetett az asztalhoz ülni a reggelihez. Arc és nyakmosás a kút mellett a vályúból, vízmerítő vödörből vagy a ház bejárata mellett az udvaron, télen a konyhában, melencéből. Ez afféle macskamosdás volt és nagyon kevés vizet használtak hozzá. A mosakodó sohasem mosta bele a vizes edénybe a szennyeződést, hanem a tenyérrel kiemelt vizet mosdás közben a földre csorgatta, még a házon belül is. A vályúval kapcsolatban például országszerte azt tartották, hogy ha a vályúba valaki belemosakszik, a ló nem iszik belőle. Gyakori volt a szájból mosakodás is. Ez az ősi folyóvizes mosakodás,a szájból kicsurgatott vízzel.

Az asszonyok és a lányok felkelés után rögtön arcot-kezet mostak és megfésülködtek, a férfiak legfeljebb ujjaikkal rendezgették el hajukat és bajszukat.
Hajat a fiatalabbak hetente, kéthetente, az idősebbek havonta, sőt még ritkábban, egy évben egyszer mosták meg, általában a hétvégi nagymosakodás alkalmával. Szappannal mosakodtak, a hajukat pedig hígított hamuslúggal mosták. A barna hajszínt diófalevél főzetével próbálták megközelíteni (Székelyföld), a szőkék pedig pipitér- vagy kamillafőzetet használtak öblítésre. A frissen mosott hajat zsírral vagy dióolajjal kenték be, hogy sötétebb legyen, jól fésülhető, és ne szálljon szét. A göndörítést egyszerűen a haj félnedvesen való szoros befonásával érték el, amelyet sok helyen még cukros vízzel is fixáltak. A haj fényességét a zsírozáson kívül benyálazással (éhnyállal), bevizezéssel is fokozhatták. Hajmosás után télen a kályha vagy a kemence mellett ülve, félig betakarva szárították hajukat, és közben fésülgették. Gyakran nem száradt meg teljesen, ezért éjszakára a félnedves hajat befonva kendővel is bekötötték. Nyáron a napon szárítkoztak.

Este, lefekvés előtt a férfiak legfeljebb a lábukat mosták meg, azt is csak nyáron. A vályú szélére tették, rálocsoltak egy kis vizet, majd megtörölték. A családfő lábát gyakran a felesége vagy gyermekei, az após lábát a meny mosta meg, ami egyben a kötelező tisztelet és alá-fölé rendeltségi viszonyt is kifejezte. A nők alaposabban tisztálkodtak ilyenkor: arcot, nyakat mostak, sőt időnként alulról is megmosdottak, főleg havi vérzés idején. A gyerekeket nyáron gyakran a napon melegedett vízben meg is fürdették, télen általában nem mosdattak.

Mosakodás után néhol fogat tisztítottak, és kiöblítették a szájukat. Az ételmaradékot cirokseprűdarabbal, hegyes pálcikával vagy a körmükkel távolították el a fogak közül, vagy mosakodás után ujjukra (a két háború közt egyesek már fogkefére) sót vagy fahamut téve dörgölték a fogukat, Ahol mégis akadt egy fogkefe, azt bizony gyakran a család minden tagja használta.

A lenvászon ruhák egyben, hanem törölközőként, zsebkendőként is funkcionáltak, de ahol volt is külön törülköző, ott is valamennyien ugyanazt a két törölközőt használták: egyet a felsőtestre és egyet az alsóra.

A vasárnapi templomi istentisztelet előtt erkölcsi parancs volt a testi-lelki megtisztulás, Szombaton kitakarították a házat, felsöpörték az udvart és az utcafrontot, rendbe tették a ház előtti kiskertet és tisztálkodtak. Ilyenkor az egész testet és hajukat is megmosták, a körmöt vágtak és férfiak megborotválkoztak. Sőt, tiszta fehérneműt is vettek. A kilúgozott fehérneműt pedig mosósulyokkal addig sulykolták, amíg csak szürkés levet eresztett. A nagymosakodáshoz is kevés vizet használtak, s gyakori volt, hogy egy vízben többen is megfürödtek. Általában a piszkosság sorrendjében először a gyerekek mosakodtak, végül az asszony, mindig egy kis meleget öntve az időközben kihűlt fürdővízbe.

A modernizálódás első lépéseként a férfiak a nagyja koszt továbbra is az udvaron öblítették le, de a mosakodást bent a házban végezték. Az asszonyok és gyerekek után ugyanabban a vízben mosakodott meg a férfi is (a piszkot belemosva az edénybe), és ugyanabba a törölközőbe törölközött. A víz többnyire bennmaradt a mosdótálban egészen addig, míg teljesen el nem piszkolódott, ekkor az udvarra vagy a szennyvizes vödörbe öntötték.
A fürdőszoba igen sokáig nem töltötte be tökéletesen gyakorlati funkcióját, hiszen nehézkesen lehetett rendesen befűteni, a vizet melegíteni, ezért a fürdőszobával rendelkezők is gyakran tisztálkodtak a konyhában. A polgárosultabb rétegek gyakran minden hétvégén tetőtől talpig lemosakodtak, a hajmosást is beleértve. A szokások azonban lassan változtak. A gyakrabban tisztálkodó, kenceficéket használó illatos nőket ugyanis erkölcstelennek, feslettnek tartották, és könnyen kiközösítették szülőfalujukban.

Aztán a világ nagyot fordult. A vezetékes víz, a bojlerek, a szappanok. Mind segít, hogy rendszeresen és alaposan mosakodjunk, méghozzá erőfeszítések – vízhordás, melegítés – nélkül. Benéztem a fürdőszobába. A polcon állt két sampon, három különböző szappan, egy sor egyéb arclemosó és krém, kétféle fogkrém és szájvíz. Számunkra ez már természetes. Százegynéhány éve pedig a kizárólagos arcmosás és a disznózsírtól fénylő haj volt magától értetődő.