Egy szigetországbeli felmérés ugyanis arra jutott, hogy minden előnye dacára anyatejes babát nevelni nem is olyan egyszerű. Az anyatejes babákat a 300 fős kutatás során szüleik gyakrabban írták le „nehéz természetű”-ként, és ezek a kicsit többet sírtak, míg a tápszeres csecsemők elégedettebbnek tűntek. A tápszeres babák derűs hangulatát ugyanakkor állítólag éppen a túletetés okozza.
A kutatás vezetője, dr. Ken Ong legalábbis így vélekedett:
„A cumisüvegből táplált kisbabák látszólag elégedettebbek, ám gyakran túltápláltak, és gyorsabban híznak a kelleténél. Már ennyi idősen is rájönnek, hogy az evés megnyugtató dolog.”
- írja a nlc.hu.
A gond csak az, hogy amikor a baba sír, nem is feltétlenül éhes, meglehet, hogy csak az édesanyjára van szüksége, például azért, mert fáradt – mondják véresen komoly brit tudósaink, akik arra figyelmeztetnek, hogy mindent egybevetve az anyatej a jobb megoldás.
És bár én ebben nem lehetek teljesen biztos, és erről még nem készült felmérés sem, de szerintem az anyatejes és tápszeres babák anyukái viszont tutira ugyanannyit sírnak. Túletetés ide vagy oda.
Hajrá, elő a kaszát, kapát, harcra fel! Többet sírnak az anyatej zászlaja alatt vonuló (na jó, forgolódó) csecsemők, vagy a – titokban bőgőmasina – tápszeresek összeesküvése az egész vizsgálati eredmény?
Center
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.