Gyerekeknek és jazz rajongóknak is tartogat programokat a hétvége

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 14. 14:53

Január 16-ra, szombatra két programot is ajánlunk. Az egyik egy shakespeare-i klasszikusnak az online változata, a másik pedig egy ingyenes tribute koncert, amit a Facebookon keresztül követhetünk majd.

Forrás: Vígszínház / Facebook.com

Akik színházba vágynak szombaton, azok 19 órától bekapcsolódhatnak a VígSTREAMház 2021-es sorozatának első élő előadásába, ahol Shakespeare egyik leghíresebb művének, a Hamletnek lehetnek a közönsége. A drámát Forgách András fordításában adják elő, és a cselekmény fókuszában a fiatal generáció útkeresése áll.

"Hamlet nem találja a helyét, kérdések, kételyek kínozzák. Kutatni kezd. Hamlet, Horatio, Laertes, Rosencrantz, Guildenstern és Fortinbras. Egy generáció. Fiatalok. Külföldi egyetemen tanulnak, egyszerre lépnek ki az életbe, azonban más-más sors jut nekik. De nemcsak a saját, hanem apáik sorsát is cipelniük kell. Ki, hova, merre jut az úton? Erre a kérdésre is keresi a választ az előadás" –olvasható az esemény Facebook-oldalán. Eszenyi Enikő rendezésének főbb szerepeiben ifj. Vidnyánszky Attila, Hegedűs D. Géza, Börcsök Enikő és Fesztbaum Béla, Orosz Ákos és Hajduk Károly látható. Jegyeket az előadásra, az Eszinház oldalán lehet vásárolni. A 3 óra 20 perces előadást a már megváltott jeggyel felvételről január 17-én 10 órától másnap 10 óráig utólag is megtekinthetjük.

Big Band a szobánkban

A másik szombati program a fúvós hangszerek kedvelőinek lehet jó választás. A Modern Art Orchestra egy online koncerttel és négy sztárszólistával tiszteleg az idén huszadik éve elhunyt szaxofonoslegenda, Joe Henderson előtt – olvasható a koncert Facebook-oldalán.

Forrás: Modern Art Orchestra / Facebook.com

A Tribute to Joe Henderson koncertet a BMC-ből közvetítik, és ingyenesen a Facebook Live-on keresztül lesz nézhető 20:30-tól, előtte 19:30-tól egy közös beszélgetésbe is bekapcsolódhatunk. Az előadás repertoárjának túlnyomó része Henderson Big Band című lemezéről származik; a nagyzenekari felállását pedig Bob Mintzer, Tony Lakatos, Rick Margitza és Bolla Gábor egészítik majd ki.

A szombat koncertektől hemzseg

A Kéknyúl Live Session-re január 16-án 19 órától kerül sor a webszinhaz.com oldalán keresztül. A közvetítést a TRIP hajóról hallgathatjuk. A repertoárban ott lesznek a legnépszerűbb dalok, amelyek mellett jó néhány újdonság is a hajó színpadán hangzik el először. A szervezők azt tanácsolják az online nézőközönségnek, hogy vegyék fel a táncos házipapucsokat.

A csapat hangzását Premecz Mátyás zenekarvezető-billentyűs - védjegyének számító - Hammond orgonája és Andrew Hefler szenvedélyes, karakteres, óceántúli éneke határozza meg, melyet kiegészít a hat másik egyenrangú muzsikus által szőtt izgalmas zeneszövet telivér fúvósszólamokkal, vagány gitárokkal, sok vokállal – olvasható az esemény oldalán, ahol a jegyvásárlási linket is megtaláljuk.

Nyúl Péterrel indul a vasárnap reggel

A Budapest Bábszínház online eseményén Beatrix Potter egyik legszeretnivalóbb és legtöbb galibát vonzó szereplőjével Nyúl Péterrel találkozhatunk. A Boribon és Annipanni alkotói ezúttal Beatrix Potter bájos állatmeséiből készítettek előadást az óvodás és kisiskolás közönségnek, illetve a szüleiknek – olvasható a jegy.hu oldalán.

Forrás: Éder Vera / Budapest Bábszínház

Az előadást ugyanis olyan felnőtteknek is ajánlják, akik nem felejtették el, milyen volt gyereknek lenni. A január 17-én, 10:30-kor kezdődő, 53 perces bábelőadást Ellinger Edina rendezte.

Ezen a workshopon nyomatékosíthatjuk az elképzeléseinket

Még lehet email-ben jelentkezni a Közben Stúdió és a RisoPlant új workshopjára is, amit szintén január 17-én 10 órától tartanak a stúdió helyszínén. A foglalkozásra, melynek teljes ára 10 000 forint maximum 5-en jelentkezhetnek, így akit érdekel a RISO nyomtatás és a technika lehetőségei, illetve egyedi printet is készítene Nosek Mimma segítségével, annak érdemes minél hamarabb regisztrálnia.

Forrás: RisoPlant / Facebook.com

Az esemény Facebook-oldalán olvasható, hogy a munkához szükséges alapanyagokat, kellékeket és eszközöket a helyszínen biztosítják a jelentkezők számára, és minden résztvevő 25 példányban viheti haza az elkészített nyomatát.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.