Felújítják a várfalakat és megújítják a Budai Palotanegyed kertjeit, parkjait

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 14. 11:02

Lépésről lépésre újulnak meg a Budavári Palotanegyed kertjei és parkjai, a következő években újjászületik a Fehérvári rondella alatti, évek óta méltatlan állapotban lévő történelmi terület is – olvasható a felújításért felelős Nemzeti Hauszmann Program Facebook-oldalán. A bejegyzés szerint a Nyugati kertek megújításával kapcsolatban 5 elvárásnak igyekeznek megfelelni.

Látványterv a fejlesztésekről Forrás: Nemzeti Hauszmann Program / Facebook

1. Legyen zöldebb! Ezért több mint 7000 négyzetméternyi zöldfelületet újítanak meg. Az értékes fák megóvása mellett 70 gyümölcsfát ültetnek, és több ezer négyzetméternyi virágágyást és virágos gyepet alakítanak ki. A Fehérvári rondellára látogatókat a mostani, zömében invazív gyomfákkal benőtt, lepusztult terület helyett egy rendezett, nyitott közpark fogadja majd akadálymentes sétautakkal, gyümölcsöskerttel, szőlőskerttel, új sétányokkal és árnyékos pihenőhelyek kialakításával.

Látványterv a fejlesztésekről Forrás: Nemzeti Hauszmann Program / Facebook

2. Legyen tisztább a levegő! A tervezett szőlős kialakítása során, a beültetett területen jelentősen növelik a levélfelületet, amely az újonnan ültetett fákkal együtt fontos ökológiai feladatokat is ellát majd.

3. Hozzák vissza a világvárosi szőlőskertek hagyományát! Több középkori örökséggel rendelkező európai városban találunk példát a meglévő szőlős- és gyümölcsöskertek megtartására, védelmére és a korábbi szőlősök, gyümölcsösök visszatelepítésére. A Nyugati kertek kialakításának célja a mára eltűnt budai borvidék megidézése, és a régi hagyományok újjáélesztése.

Elkezdődik a Budavári Palotanegyed várfalainak és támfalainak felújítása Forrás: Karasz / Nemzeti Hauszmann Program / Facebook

4. Legyen akadálymentes és családbarát közpark! A következő években megújuló kert jelenleg nehezen, akadálymentesen pedig egyáltalán nem közelíthető meg. A fejlesztés során megújítják a terület gyalogos úthálózatát, és visszaépítik a történelmi Ybl-lépcsőt is. A Budavári Palotanegyedbe a mostani két gyalogos feljutási lehetőség helyett így három, biztonságos sétaútvonalat alakítanak ki, a megújuló kert pedig akadálymentesen megközelíthetővé válik a kerekesszékesek számára is.

A Nyugati kertek lepusztult állapota ma Forrás: Karasz / Nemzeti Hauszmann Program / Facebook

5. Tárjuk fel és mentsük meg régészeti kincseinket! A Nyugati kertek megújítását régészeti feltárással kezdték, így megtudható, hogy milyen történelmi kincsek és értékek rejtőznek a föld alatt. Az elmúlt időszakban a budai Várban értékes római kori, középkori, kora újkori és századfordulós leleteket is találtak, így Zsigmond, Mátyás, I. Ferdinánd és Ferenc József uralkodásához köthető jelentős tárgyi emlékek is előkerültek. Várhatóan a mostani feltárások során is hasonló kincsekre bukkannak.

2020 végére felújították a Király lépcsőt és a Hunyadi lépcső alsó szakaszát Forrás: Karasz / Nemzeti Hauszmann Program / Facebook

Mindemellett kert- és tájépítő szakemberek segítségével folytatják a decemberre rendbe tett, különleges panorámájú Ellyps sétány és a Déli kertek zöldfelületeinek megújítását. Megkezdik a sokáig gondozatlan, a várfalakat is károsító, invazív, öreg és beteg gyomfákkal benőtt zöldfelületek és sétányok balesetmentesítését, illetve sor kerül a Budavári Palotanegyed várfalainak és támfalainak állagmegóvására és felújítására is.

Megújult az Ellyps sétány teljes szakasza, kijavították a burkolatokat Forrás: Karasz / Nemzeti Hauszmann Program / Facebook

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.