Különleges járművekkel bővül a Közlekedési Múzeum

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2021. január 12. 11:59

A 10. kerületi, egykori Északi Járműjavító területén még az építkezés megkezdése előtt időszaki kiállítással és programokkal várja látogatóit a Közlekedési Múzeum, amint ezt a járványhelyzet lehetővé teszi. Az új múzeum beruházási helyszíne még az idén megnyílik a látogatók előtt, a régi Dízelcsarnokban pedig kiállítással és programokkal várják a látogatókat. Az új kiállítás helyszínére öt különleges vasúti jármű érkezett január 11-én reggel.

Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Mint Vitézy Dávid, a Közlekedési Múzeum főigazgatója elmondta: "Nagy öröm számunkra, hogy bejelenthetjük: idén, még az építkezés megkezdése előtt a Dízelcsarnokban időszaki kiállítással jelentkezik a Közlekedési Múzeum. A múzeum leendő új otthonában, az egykori Északi Járműjavító területén ezzel már az építkezés kezdete előtt betekintést engedünk a régi járműjavító csarnokba, ahol időszaki kiállítást tervezünk a járműjavító és környezetének történetéről - ehhez az ideiglenes kiállításhoz érkeztek most meg a mozdonyok".

Mint hozzátette, részletesen bemutatják majd az új múzeum terveit is, amelyeken gőzerővel dolgoznak annak érdekében, hogy új kulturális negyedet hozzanak létre a kőbányai egykori rozsdaövezetben.

Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

Az öt különleges vasúti jármű: az ikonikus 424-es gőzmozdony, a vasútvillamosítás kiemelkedő alakja, a Kandó Kálmán által tervezett, már 1932-ben forgalomba állt V60-as villanymozdony, valamint egy 242-es gőzmozdony, egy M44-es tolatómozdony, és egy CMN személykocsi. Ezeket követi az 1935-ös Árpád gyorssínautóbusz, amely Budapest és Bécs között közlekedett.

A járművek egyébként szorosan kötődnek a helyszínhez, hiszen többségüket itt javították az Északiban, az ország egykori legnagyobb vasúti járműjavítójában.

A lehetőség, hogy a Közlekedési Múzeumnak újra egy saját helyszínen megrendezett időszaki kiállítása lehet – amit természetesen a vírushelyzetet és a rendelkező szabályozásokat figyelembe véve nyit majd meg a múzeum – azt is jelenti, hogy folyamatos múzeumpedagógiai és családi programokkal, időszakos eseményekkel, konferenciákkal, járműbemutatókkal, rendezvényekkel, eseményekkel várja a látogatókat a Közlekedési Múzeum.

Forrás: Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum

A múzeum kiemelt célja, hogy megőrizze a helyszínen ma látható, ipari múltat idéző állapot, és azt világszínvonalú kortárs építészettel egészítse ki. Az új Közlekedési Múzeum építésére ezért nemzetközi tervpályázaton a szakmai zsűri egyöntetű döntéssel a New York-i Diller Scofidio + Renfro sztárépítész-irodát és magyar partnerét, az Ybl-díjas Noll Tamás vezette M-Teampannon építészirodát választotta ki.

A kormány 2020 májusában döntött arról, hogy biztosítja az új Közlekedési Múzeum épület-komplexumának és új állandó kiállítás tervezésére, előkészítésére szükséges támogatást. Az új Közlekedési Múzeum projekt Európa egyik legnagyobb barnamezős fejlesztése. Az új Múzeum építése leghamarabb 2023-ban kezdődhet, ezért nyitják meg az épületet a következő két tavaszi-nyári szezonra a látogatók előtt – olvasható a Magyar Műszaki és Közlekedési Múzeum weboldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.