Dobpergéstől hangos program várja a hangszer szerelmeseit szombaton

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2020. február 25. 16:31
MTI

Huszonötödik alkalommal rendezik meg február 29. szombaton Budapesten a Dobosok Farsangját, amelyen koncert, hangszerkiállítás és mesterkurzusok is várják az érdeklődőket a Vigyázó Sándor Művelődési Központban – hangzott el az M1 aktuális csatorna keddi adásában. Az elmúlt években több mint 700 magyar és külföldi előadó fordult meg a farsang színpadán – mondta Martonosi György, a rendezvény főszervezője.

Forrás: Pexels/Pixabay

Hozzátette, hogy az elmúlt huszonöt évben a szervezés során a fő szempontjuk az volt, hogy az esti koncerten egyszerre mutatkozhasson be három generáció. Idén inkább a mesterkuzusokra helyeződik a hangsúly neves tanárok és előadóművészek közreműködésével.

Sok más mellett Szanyi János a dobolás rendszereiről, Tatai Tamás pedig a Led Zeppelin egykori dobosának, John Bonhamnak a trükkjeiről tart előadását.Fazekas András a rockdobolás alapjaiba ad betekintést az érdeklődőknek, míg Szendi Gábor dobkurzust tart.

Martonosi György kiemelte, hogy a mesterkurzusokkal inkább a fiatalokat célozzák meg.
Az esti háromrészes koncerten fellép többek között Borlai Gergő, Geröly Matyi, Solti János a Magyar Atommal, míg Czimerman Csaba Hutchky & Stars-al áll színpadra. A fiatalok közül Fazekas Tamás History of drumming elnevezésű produkciója a múlt század elejétől a mai sztárokig, a legérdekesebb előadókat idézi meg a színpadon, de a fellépők között van Mészáros Magor, valamint Lehárt Erik, a Dobmánia tábor győztese is – írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.