Koncertekkel és kiállításokkal ünneplik a magyar kultúra napját

koncertek
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 22. 14:44

A magyar kultúra napját 1989 óta ünnepeli az ország január 22-én annak emlékére, hogy a kézirat tanúsága szerint Kölcsey Ferenc 1823-ban ezen a napon fejezte be a Himnuszt. Szentendrén közös Himnusz-éneklést rendeznek és több településen ezen a napon adják át a kulturális díjakat is. Cegléden a Sárik Péter Trió ad koncertet. Vácon a Madách Imre Művelődési Központ színháztermében gálaműsort rendeznek, amelynek részeként átadják a városi művelődési díjakat.

Illusztráció Forrás: Pixabay.com

A budapesti Kolibri Színházban Cseh Tamásra emlékeznek születésének 77. évfordulóján, a Magyar Állami Operaház pedig a Zeneakadémiával közösen Kortárs Opera Showcase címmel három új magyar operából mutat be részleteket az Erkel Színház Bernáth Büféjében.

Három előadással mutatkozik be a Zentai Magyar Kamaraszínház Budapesten: a Bethlen Téri Színházban szerdától péntekig tartó Vendégváró Fesztiválon Kosztolányi Dezső, Carlo Goldoni és Mark Twain műve alapján készült produkció is láthatók lesznek.

Jász-Nagykun-Szolnok megyében gálaműsorokkal, író-olvasó találkozóval, kiállításokkal és díjátadóval ünnepelnek. Csongrád megyében is kiállításokkal, irodalmi rendezvényekkel, koncertekkel, színházi előadásokkal, elismerések átadásával köszöntik a magyar kultúra napját. És ma tartják a 45 éve alapított Csongrádi Művésztelep jubileumi tárlatának megnyitóját is. A Térben síkban című kiállítás a Csongrád Galériában látható.

Budapesten kívül is szinte minden nagyvárosban lesznek este koncertek Forrás: Pixabay.com

Miskolcon a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban kiállítás, előadás, kötetbemutató beszélgetés, irodalmi műsor és mesés társasjáték színesíti a programot. Veszprémben kiállításokkal, koncerttel és szabadtéri színházi produkciókkal készülnek az eseményre.

Nagyváradon szerda este a Szigligeti Színházban, Debrecenben a Csokonai Színházban rendeznek kultúra napi gálaestet és díjátadó ünnepséget. Marosvásárhelyen Erkel Ferenc Bánk bán című operájának előadásával ünneplik szerdán a magyar kultúra napját. A Kultúrpalota nagytermében színpadra lép Molnár Levente, Pánczél Éva és Röser Orsolya Hajnalka, Szüts Apor vezényletével. Szatmárnémetiben irodalmi, színházi és képzőművészeti programok is lesznek a magyar kultúra napja alkalmából.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.