Videó: A legtöbb helyen veszélyes, és sokba is kerül a Dunában fürdeni

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 10. 14:30

Nyáron rengetegen látogatnak el a Duna partjára, a vízisportok mellett időnként fürdenek is a folyóban. Azonban kevesen tudják, hogy a vízben hűsölésnek szigorú szabályai vannak. A visszatérő ellenőrzések ellenére még mindig sokan fürödnek tiltott helyen, pedig 5 ezertől 150 ezer forintig terjedő pénzbírságot is kaphatnak – írja a police.hu.

Ha meleg az idő, Dunakeszin például megmártózhatunk a Dunában Forrás: Dunakeszi Polgár / Facebook.com

A Budapesti Rendőr-főkapitányság bemutatott egy vízből mentést, és mellette felhívta a fürdőzők, vízisportot űzők és hajózók figyelmét a folyó veszélyeire. Tavaly a Dunából ugyanis összesen 40 holttestet emeltek ki, ebből 4 haláleset volt a fürdőzéshez köthető.

Pedig a tragédiák jelentős részét megelőzhetjük, ha betartjuk a fürdőzés írott és íratlan szabályait, és felelősen, magunkra és egymásra vigyázva strandolunk, sportolunk a szabad vizeknél.

Ha valaki fürdeni szeretne a folyóban, akkor azt ezeken a helyeken teheti meg: Dunakeszi, Göd, Szentendre, Verőce, Dunabogdány, Nagymaros, Kisoroszi, Ráckeve, Szigetcsép és Szigetszentmárton települések által üzemeltetett szabadstrandokon.

Aki nem tud jól úszni, az mindig csak sekély vízben fürödjön. Ha fürdés közben a felfújható vízieszközök – például gumimatrac – elsodródik, ne ússzanak utána, mert az életüket veszélyeztetik. Felhevült testtel tilos hirtelen vízbe ugrani. Szabad vizekben 6 éven alul, illetve úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen közelében, annak felügyelete mellett fürödhet.

Ezeken helyeken tilos fürdeni

• hajóútban
• hajóutat és hajózási akadályt jelző bóják, nagyhajók, úszó munkagépek és fürdés célját nem szolgáló úszóművek 100 méteres körzetében
• vízlépcsők és vízi munkák 300 méteres, hidak, vízkivételi művek, egyéb vízi műtárgyak, komp - és révátkelőhelyek 100 méteres körzetében
• kikötők, veszteglő- és rakodóhelyek, kijelölt, zárt vízisí és vízirobogó (jet-ski), valamint egyéb motoros vízi sporteszköz közlekedésére szolgáló pályák, hajóállomás területén
• egészségre ártalmas vizekben, kijelölt fürdőhelyek kivételével a határvizekben és a városok belterületén lévő szabadvizekben
• éjszaka és korlátozott látási viszonyok között, kivéve, ha a vízfelület megvilágított és legfeljebb a mélyvíz határáig
• ahol a tiltó tábla jelzi.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.