Három Tisza-parti természetes fürdőhely, ahol csobbanhatunk az idén

Abádszalók
PUBLIKÁLÁS: 2022. június 04. 11:36

Jó hír a fürdőzők számára, hogy Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormányhivatala már kijelölt három olyan természetes fürdőhelyet a megyében, ahol ellenőrzött körülmények között csobbanhatnak a szabad vízi strandok szerelmesei. Ilyen Abádszalókon a Tisza-tó Strand, Tiszafüreden és Szolnokon pedig a tiszai szabadstrand.

Forrás: Abádszalók Város hivatalos oldala / Facebook.com

Az önkormányzatoktól érkezett jelzés alapján két év szünet után Tiszapüspökiben, illetve új fürdőhelyként Nagykörűben is üzemel majd szabad vízi strand, ezeket azonban még nem jelölték ki hatóságilag.

A megyei tájékoztatás szerint a természetes fürdővizek minősítése négy év fürdővíz-vizsgálati eredményei alapján történik. A szolnoki tiszai szabadstrand 2019-től szerepel a Népegészségügyi Főosztály nyilvántartásában, így újonnan nyitott strandnak számít, ezért a minősítése még besorolás alatt áll.

A nagykörűi tiszai szabadstrandot pedig idén vette nyilvántartásba a hivatal, ezért nem rendelkezik még minősítéssel. A többi engedélyezett fürdővíz minősége hosszú évek óta kiváló. Az engedélyezett természetes fürdővizek minőségét a szezonban folyamatosan ellenőrzik a szakemberek.

A nem kijelölt helyeken nem javasolják a fürdést, ezeken a helyszíneken ugyanis nem ellenőrzik a víz minőségét. Ráadásul a fürdőzés közegészségügyi feltételei, például zuhanyzó, illemhely, elsősegélynyújtó hely nem biztosítottak. Emellett a meder ismeretlen állapota, az esetleges hirtelen mélyülése, illetve az örvénylés miatt a fürdőzés fokozottan balesetveszélyes is lehet - írták a Szoljon.hu oldalán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.