Ünnepi fényekbe öltöztetve adják át a megújult mórahalmi fürdő főépületét

wellness
PUBLIKÁLÁS: 2017. november 06. 17:15


Már felkerültek az óriási üveglapok a Szent Erzsébet Mórahalmi Gyógyfürdő új fogadócsarnokának vázszerkezetére. A karácsonyra elkészülő építményt ünnepi fénybe öltöztetve adják át a fürdőzőknek - írja a Termálfürdő.hu.

Tavasz óta zajlik a mórahalmi fürdő látogatóbarát fejlesztése, amely során a főépület csarnokát bővítik ki minden irányból, és hatalmas üveglapokkal igyekeznek majd azt világossá, átláthatóvá alakítani. A felújítás ideje alatt egyetlen medencét sem kellett bezárni, de a beléptetés során az elkövetkező két hónapban változásra kell számítani. Például november 13. és 24. között csak a gyógyászati bejáraton lehet majd bejutni a fürdőbe, mert a Szegedi út felőli főbejáratot ideiglenesen lezárják. November 25-től azonban, részlegesen ugyan, de megnyitják az új főépületet, és használható lesz az összekötő folyosó a főbejárat és a gyógyászati bejárat között is.

Látványterv az új főépületről

Fotó: www.erzsebetfurdo.morahalom.hu



A látogatóbarát fejlesztés során a pénztárak illetve beléptető kapuk kapacitásnövelésére is figyeltek. Az új fogadó-, illetve ivócsarnokban egyszerűbb beléptetést ígérnek, de bővül az öltözőkabinok és a ruhatárak száma, valamint a háttériroda helyiségek mellett helyet kap egy büfé és egy üvegetetős belső díszkert is. A Termálfürdő.hu úgy tudja, hogy a fürdő főépülete karácsonyra készül el, amelyet különleges fénybe öltöztetve terveznek majd átadni.

Testi és lelki felüdülés egy helyen!

Ha teljes körű kikapcsolódásra vágyik, kitűnő választás a szegedi Hunguest Hotel Forrás**** és Napfényfürdő Aquapolis, ahol minden korosztály megtalálja a maga kikapcsolódását. A kalandra hívó óriáscsúszdák mellett remek őszi feltöltődést nyújt Csendes wellness részlegünk, ahol kényeztető masszázsokkal, illatos szaunaszeánszokkal garantáljuk a lelki felüdülést.
További információ itt!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.