Ugyan ki nem játszott még el a gondolattal, hogy átveszi az Oscar-díjat és utána könnyes szemmel köszönget ezt-azt, fűnek fának?
Erre persze fel kellene készülni, jegyzetet írni, szép haj, smink, estélyi... látná az egész világ. Jó, ezt nem, köszönöm szépen, nincs az az Oscar! Ám de! Az igencsak tetszene, ha én a barátaimmal Tass üdülőtelepen egy stégen múlatnám az időt a férjemmel, a barátainkkal két pecabot közt, mackóban. Fröccsöznénk pálinkával, és valahogyan közben egy kis tévén néznénk a díjkiosztót. (Ennek annyi az esélye, mint nagy süllőt fogni a Kis-Dunában, de végül is miért ne!)
És akkor feltűnne a képernyőn egy lángolóan tehetséges valaki felkészülten, szép hajjal, sminkben, estélyiben és látná, hallaná az egész világ, amikor könnyes szemmel köszöni fűnek-fának, hogy idáig jutott. Egészen pontosan azt mondaná:
„Köszönöm Fái Zsuzsának! Ha ő nincs ott akkor, én ma nem állhatnék itt.” Na, ez már tetszene! Azon nyomban innánk egy kört az egészségére. Az sem lenne baj, meghatottan bepottyannék a Dunába – mert ott a barátunk, a tűzoltó, aki embert, felszerelést nem hagy hátra. Igaza van Fodor Zsókának, tanulják meg időben a gyerekek, mi is az a hála!
