Az élete árán mentett meg a földrengés során 148 utast a hős légiforgalmi irányító

légi irányítás
PUBLIKÁLÁS: 2025. március 29. 14:00
A 21 éves légiforgalmi irányító életét vesztette, hogy a Batik Airways utasai megmenekülhessenek. Az eset a 2018. szeptember 28-i sulawesi földrengés és szökőár bekövetkeztekor történt.
A hős pilóta és légi-forgalmi irányító 148 ember életét mentették meg. A légi-forgalmi irányító azonban az életével fizetett érte - illusztráció Forrás: Schutterstock/LightField Studios

A hős légiforgalmi irányító az utolsó pillanatig az irányítótoronyban maradt a földrengés alatt is

– ezek voltak Anthonius Gunawan Agung utolsó szavai halála előtt, amikor egy hatalmas földrengés és szökőár sújtotta az indonéziai Palut.

A légi irányítás 21 éves munkatársa ugyanis a Palu repülőtér irodájában maradt, és végignézte, amint Ricosetta Mafella pilóta 148 utasával és legénységével biztonságosan kikanyarodott a futópályára, hősiessége azonban végzetesnek bizonyult, mivel a toronyból való lejutását megakadályozták a 7,5-ös erősségű rengés által okozott romok.

Amikor a négyemeletes torony összedőlt, minden kollégájának sikerült kimenekülnie, csak ő volt az egyetlen ember, aki hátramaradt. Egyetlen menekülési útvonala az ugrás volt, amit meg is tett, de eltörte a lábát és súlyos belső sérüléseket szenvedett.

Kórházba szállították, ahol viszont csak alapellátásban részesült, és amíg a helikopter érkezésére várt, amely egy jobban felszerelt létesítménybe szállította volna, tragikus módon belehalt sérüléseibe.

Palu a 2018-as földrengés és szökőár pusztítása után Forrás: Free Malaysia Today

Hatalmas földrengés és szökőár csapott le

2018. szeptember 28-án történt a sulawesi földrengés és szökőár, ami 4340 ember életét követelte.

Az akkori incidensre reflektálva a Batik Airways pilótája, Mafella a BBC-nek azt mondta : "Siettem, hogy induljak. Egyszerűen csak volt egy hang a fejemben, amely azt mondta, menj el innen, de azonnal. Mondtam is a legénységnek, illetve a földi személyzetnek is, hogy gyorsítsanak fel."

18:02-kor Mafella gépe már a kifutón volt, és három perccel a tervezett indulási idő előtt felszállt. A 44 éves pilóta „őrangyalként" és „nemzeti hősként" jellemezte Agungot.

A pilóta látta, hogy mi közeledik

Míg a fedélzeten lévő utasoknak fogalmuk sem volt arról, milyen pusztítást hagynak maguk után, Mafella a pilótafülkéből látta, ahogy hatalmas hullámok közelednek a partvonal felől.

Csak később derült ki, miért nem válaszolt neki senki.

Mafella még hozzátette:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.