Napok óta reng a föld Szantorini és a környező szigetek környékén, amelynek következtében eddig több mint 11 000 ember hagyta el a régiót, mintegy 7 000 embert evakuáltak komppal és 4 000 embert repülővel.
Szerdán, helyi idő szerint 21:09-kor egy újabb nagyobb, ezúttal 5,2-es erősségű rengés történt Amorgos és Szantorini között, melyet percekkel később két kisebb földmozgás is követett. Egyelőre komoly károkat nem jelentettek a szigeten, de a hatóságok óvintézkedéseket tettek.
Szantorini évente több millió turistát fogad, de jelenleg főszezonon kívüli időszak van, ami azt jelenti, hogy a kitelepítettek többségét a helyi lakosok és munkások teszik ki. Ennek ellenére egy hasonló természeti katasztrófa főszezonban is megtörténhet, amikor a sziget tele van turistákkal.
A természeti katasztrófa az idegenforgalmi ágazatra gyakorolt lehetséges hatásával is komoly aggodalomra ad okot.
Szantorinin kívül, máshol is előfordulhat, hogy a kiválasztott helyszínt természeti katasztrófa – földrengés, vulkánkitörés, tornádó, szökőár, erdőtűz – éri. Vajon mit tehet ilyenkor az utazó, és mi az utazási irodák, az utazásszervezők kötelessége?
A természeti katasztrófákat, egészségügyi kockázatokat, közbiztonságot fenyegető állapotokat egységesen vis maiornak, vagyis befolyásolhatatlan, elháríthatatlan, rendkívüli körülménynek tekintik, amelynek akkor van jogi jelentősége, ha ez a szerződéskötés időpontjában nem állt fenn, illetve nem volt előre látható.
Vis maior esetében az utazási iroda kártérítési kötelezettség nélkül felmondhatja a szerződést, abban az esetben, ha az a szerződéskötés időpontjában még nem volt előrelátható.
Az irodát egészen addig megilleti a felmondási jog, amíg utazási szolgáltatásait (például a transzfer járat felveszi az utasokat) meg nem kezdi. Ha ez mégis megtörténik, az iroda köteles a szerződés teljesítéséért felelni.
Ha az iroda felmondja a szerződést, az megszűnik, és az iroda köteles az utazóval elszámolni, vagyis köteles a teljes utazási csomag díját visszafizetni az utasnak legkésőbb a szerződés felmondását követő 14 napon belül.
Szerződésmódosításra is lehetőség van (az iroda részéről egyoldalúan csak akkor, ha erre vonatkozó jogát az utazási szerződésben fenntartotta, illetve a változtatás nem jelentős), de az utazó nem köteles elfogadni a módosítást, ha a változtatás nem felel meg neki.
Amennyiben az utazási iroda az utazási csomag teljesítését megkezdi, de a fennálló vis maior körülmények miatt a szerződésben foglalt vállalások nem teljesíthetőek, az irodának számolnia kell díjengedménnyel (vagyis, ha a csomagban foglalt bármely szolgáltatás nem felel meg az elvárásoknak, vagy adott esetben meghiúsul), amennyiben a körülmények miatt az utazót nem tudja hazaszállítani, akkor szállás biztosításával (utazónként maximum 3 éjszakát magában foglaló, lehetőség szerint az eredetivel azonos kategóriájú szállás költségeit vállalni), illetve segítségnyújtással (egészségügyi szolgáltatásokról, illetve a konzuli segítségnyújtásról).
Az Európai Unio szabályozása szerint az utazási irodák nem mentesülhetnek a díjengedmény megfizetése alól vis maior körülményre hivatkozva.
Emiatt az irodák általában nem is vállalják az utazási csomagok teljesítését, mivel az anyagi kockázatot jelentenek számukra.
Amennyiben az utas a célállomáson tapasztalja a vis maior körülményeit, tehát vulkánkitörés, földrengés, áradás vagy hasonló természeti csapás történik, és emiatt törlik a repülőjáratot, az utazónak a saját költségén kell eljutnia A-ból B-be.
Az utazási iroda nem tartozik kártérítési felelősséggel vis maior esetén, nem köteles az utazó költségeit megtéríteni, amennyiben bizonyítani tudja, hogy a szerződés megkötésekor még nem volt előre látható a vis maior körülmény.
Ugyanez vonatkozik a légitársaságokra is, kivételes körülmények, vis maior esetén ugyanis – tehát, amikor a légitársaság nem felelős – az utasok nem jogosultak kártérítésre.
Szantorini az úgynevezett hellén vulkáni íven, Európa egyik legaktívabb szeizmikus zónájában található - egy vulkánok által létrehozott szigetláncon –, az utolsó nagyobb kitörés azonban az 1950-es években történt. Tehát a sziget környékén nem idegenek a tektonikus mozgások.
Azonban a közelmúltbeli rengések puszta gyakorisága riadalmat keltett a hatóságok körében. A görög hatóságok azt mondták, hogy a közelmúltbeli rengések tektonikus lemezmozgással, nem pedig vulkáni tevékenységgel voltak összefüggésben.
A tudósok nem tudják megjósolni a földrengések pontos idejét, méretét vagy helyét.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.