Földrengés volt Kréta szigetén

epicentrum
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 29. 12:00

A magyar turisták körében is népszerű Kréta szigetét közepes, 5,2-es erősségű földrengés rázta meg az athéni földtani intézet szerint.

Földrengés volt Kréta szigetén - illusztráció Forrás: Shutterstock/Georgios Tsichlis

Egyelőre áldozatokról, illetve károkról nem érkeztek jelentések a helyi idő szerint szerda este fél nyolckor történt földmozgást követően.

Az Európai Mediterrán Szeizmológiai Központ (EMSC), amely 5,1-re tette a földmozgás erejét, honlapján arról számolt be, hogy annak fészke 10 kilométer mélyen volt Réthimno kikötővárosától 44 kilométerre dél-délnyugatra – írja az MTI.

Idén több földrengés történt világszerte

A földrengések világszerte gyakori és természetes jelenségek, ahogy a Föld kőzetlemezei vándorolnak és elcsúsznak egymáson. Mi is beszámoltunk róla, hogy augusztusban Horvátországban, Kapronca közelében földrengés volt, a 4,4 erősségű rengést Magyarország déli részein is érezni lehetett. Szerencsére komoly károk és személyi sérülés nem történt.

Augusztus elején pedig egy Los Angeles-től nem messze történt földrengésről számoltunk be, amely 5,2-es erősségű volt. Kaliforniában gyakoriak a földrengések, nem egyszer pusztító erővel sújtanak le a városokra. Szerencsére ezúttal jelentős károk nem keletkeztek.

Május elején Horvátországban a Richter-skála szerinti 4,3-as erősségű földrengés volt, melynek epicentruma Slunj, magyar nevén Szluin településtől 15 km-re délre volt. Az erős rázkódás csak néhány másodpercig tartott, és még a fővárosban, Zágrábban is érezték.

Montenegrót pedig márciusban 5.4-es magnitúdójú földrengés rázta meg a bosznia-hercegovinai határ közelében. Magyarországon is érezni lehetett a földmozgást.

Szerencsére a fentebb említett földrengésekben személyi sérülés nem történt és jelentős anyagi kár sem keletkezett, ám ez nem mindig van így. Nézd meg az alábbi videót a pusztító földrengésekről:

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.