Ez a tortacsoda lett az idei Magyarország Tortája

Magyarország Tortája 2024
PUBLIKÁLÁS: 2024. augusztus 02. 15:00

Idén is megválasztották Magyarország Tortáját. Végül a hat döntős közül a Mákvirág lett a befutó.

A Mákvirág lett Magyarország Tortája 2024-ben Forrás: Gergo Kapas/Magyar Cukrász Ipartestület Facebook oldala

Az első ország tortája versenyt 2007-ben rendezték meg, akkor a budapesti Zila Kávéház Madártej tortája nyerte el a megtisztelő címet. A megmérettetés azóta hagyománnyá, sőt az ország egyik legszínvonalasabb cukrászversenyévé vált. A versenyzők az ország minden pontjáról idén 31 cukrászati remekművel neveztek, melyek közül a szakmai zsűri hatot választott ki a végső megmérettetésre. A döntőbe jutott alkotások közül ma győztest hirdettek.

A szakmai zsűri döntése alapján a 2024-es Magyarország tortája címet Kovács Alfréd és az Édes Vonal cukrászda Mákvirág nevű tortája nyerte el. A második a Rigófütty lett, a harmadik helyen pedig a Fekete gyöngy végzett.

A győztes tortát megálmodó Kovács Alfréd így mesélt alkotásáról: „Mesebeli torta, melyben gyermekkorom meghatározó ízei jelennek meg. A fehér csokoládés krém lágy textúrája mellett ott van a fanyar feketeribizli ízvilága, a mandulalisztes mákos piskóták és a fekete szezámmag grillázs ropogós élménye. A mákos tészta emléke és a kertben leszakított feketeribizli is a friss süteménnyel kínáló nagyanyámat idézi. Számos variációt követően találtam meg ezt a harmonikus összeállítást."

Az indulóknak, mint minden évben, idén is különböző kritériumoknak kellett megfelelniük. A 2024. évi verseny témája a „szuperélelmiszer" volt, mellyel a szervezők a gazdag beltartalmi értékekkel rendelkező magyar alapanyagokra szeretnék felhívni a figyelmet. Olyan kreatív újdonságokkal lehetett nevezni, amelyeket az alábbi hazai „szuperélelmiszernek" számító alapanyagok alkotják, a felsoroltak közül legalább kettőt kellett felhasználni.
• bogyós gyümölcsök: áfonya, feketeribizli, csipkebogyó, szeder,
• gabonák, magvak: kendermag, lenmag, tönköly, köles,
• zöldségek: cékla, sütőtök, sárgarépa, édesburgonya,
• olajos magok: dió, mandula, tökmag, mogyoró.

Alapanyagként javasolt további szuperélelmiszerek: homoktövis, berkenye, kökény, méz, mák, egres, szamóca, málna, aszalt szilva, kékszőlő, étcsokoládé, zab.

A 2024-es győztes tortát és a Magyarország Cukormentes Tortája verseny nyertes tortáját is augusztus 19-től lehet megkóstolni a Magyar Ízek Utcájában, a Várkert Bazárban, és országszerte több száz cukrászdában.


A tortákat árusító cukrászdák listája augusztus 17-től ide kattintva érhető el - írja a mindmegette.hu.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.