Három magyar sütemény is felkerült a CNN Travel friss desszert listájára

50 legjobb
PUBLIKÁLÁS: 2021. február 04. 14:32

A CNN Travel még 2018-ban jelentetett meg egy listát, a szerintük legfinomabb süteményekről. Ezt január végén frissítve és kicsit kibővítve újrapublikálta a cikk szerzője, Jen Rose Smith. Elmondása szerint 9 éven át utazott és kóstolt a nagyvilágban, mire össze tudta állítani ezt az 50-es válogatást.

Mi is kérnénk most egy szeletet, bár mandula helyett inkább dióval Forrás: Shutterstock.com / zygonema

A listában pedig olyan csúcsédességek szerepelnek, amik a nagymamák kezei közül éppúgy kikerülhetnek, mint egy marokkói vagy egy francia sütödéből. A cikk érdekessége még, hogy igyekszik bemutatni az egyes édességek eredetét is, elmeséli például, hogy Hong Kong legkedveltebb süteményei portugál gyökerekkel rendelkeznek, az olasz tiramisuhoz használt csokoládé, kávé és cukor pedig Afrikából és Ázsiából érkezett, ahol egyébként a mai értelemben vett desszertek külföldi finomságoknak számítanak.

Bár az 50-es listára került édességek nem versenyeztek egymással, ha összeszámoljuk a résztvevőket, akkor Franciaország és az Amerikai Egyesült Államok 6-6 édességgel a válogatás nyertesei. Utánuk jön Olaszország a cannolival, a főzött fagylalttal és a tiramisuval, illetve Magyarország az Esterházy-tortával, a Rigó Jancsi szelettel és a szilvalekváros csavart kiflivel.

Az Esterházy-tortánál a mandulát és a vanília fondantot emeli ki a szerző, amit pókhálószerűen díszít a csokoládé. Örökségként említi a tortát, ami még ma is tartja magát a hírnevéhez. A Rigó Jancsinál a csokoládé mousse, a csokis piskótatészta és a lehelletnyi lekvár harmóniája tetszett meg neki, a zsíros tésztával készülő szilvalekváros kiflinél pedig (ami nem keverendő össze a hókiflivel) pedig az apró, pocukros kiflicskék ünnepi hangulata, és az, hogy tölthetjük akár diómasszával és mákkal is.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.