Ebbe a három városba indít új, közvetlen járatokat Budapestről a Wizz Air

PUBLIKÁLÁS: 2024. július 03. 11:40

Idén nyártól Örményország is elérhető Magyarországról: a felfedezni vágyók közvetlenül Jerevánba repülhetnek, ahol az év nagy részében napsütéses idő kényezteti az ide látogatókat. Románia két fontos központjával is bővül a Wizz Air kínálata Budapestről: Brassóba és Bukarestbe repítik az utasokat.

Jereván és Bukarest mellett Brassóba is eljuthatunk a Wizz Air járataival, melynek mesés az óvárosa Forrás: Shutterstock/Kokhanchikov

Tegnap, már el is indult az első Budapest - Brassó járat, mely 07:55 órakor landolt a Brassó-Vidombák Nemzetközi Repülőtéren. A Wizz Air által üzemeltetett HA-LVK A321 Neo típusú repülőgép ezután 08:30-kor szállt fel Brassóból Budapest felé. Az út kevesebb mint egy órát tart – írja a a Maszol.ro

„A budapesti repülőtérről idén nyáron a világ több mint 130 úti céljára repülhetnek közvetlenül utasaink" – hangsúlyozta Bogáts Balázs, a Budapest Airport kereskedelmi vezérigazgató-helyettese. A brassói összeköttetés rég várt hidat biztosít Székelyföld és Magyarország között, és a jereváni légi kapcsolat is izgalmas turisztikai és gazdasági lehetőségekkel kecsegtet.

„Ez is hozzájárulhat majd ahhoz, hogy várakozásainknak megfelelően idén a 16,2 milliós, pandémia előtti rekordot is meghaladja a repülőtér utasforgalma" – vélekedett.

A légitársaság az idei új útvonalak bevezetése mellett 2024 júniusában két újabb modern Airbus A321neo repülőgépet állított üzembe a budapesti bázisán, így már 16 repülőgéppel szolgálja ki a magyar utasokat a fővárosból – írja a turizmus.com.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.