A Wizz Air a Magyar Olimpiai Bizottsággal közös sajtótájékoztatóján lerántotta a leplet arról az egyedi festésű repülőgépről, amely a 2024. évi nyári olimpiai játékokra szállítja a hazai sportolókat. A Team Hungary dizájnt viselő repülőgép többek között a Budapest és Párizs-Orly útvonalon repül a tegnapi naptól kezdődően.
A Wizz Air február végén együttműködési megállapodást írt alá a Magyar Olimpiai Bizottsággal a 2024. évi nyári olimpiai játékok alkalmából. A magyar csapat tagjait a partnerség értelmében a Wizz Air, mint a MOB hivatalos partnere szállítja az olimpiai játékokra, biztosítva számukra, hogy időben és a lehető legkényelmesebben jussanak el az ötkarikás játékok helyszínére.
Az olimpikonok menetrendszerű járattal utaznak, így számtalan Budapest-Párizs járaton találkozhatnak majd az utasok a magyar csapat tagjaival.
„A Magyar Olimpiai Csapat létszáma a mai napon 161 fő, ami az elkövetkező néhány hétben még nőni fog, számításaink szerint körülbelül 180 és 190 között lesz a sportolói küldöttség létszáma a tartalékokkal együtt – mondta Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság elnöke – „Büszkék vagyunk rá, hogy várhatóan túlszárnyaljuk a tokiói létszámot, amint arra is, hogy ezzel a különleges festésű repülőgéppel utazhat a csapat összes tagja az olimpiára, és bízunk benne, hogy augusztus 12-én minél többen jönnek majd haza az aranygéppel, és hogy lesz okunk az ünneplésre. Korábban irigykedve néztük más nemzetek olimpiai gépét, nagyon örülök, hogy most a magyar sportolók is már az odaúton érezhetik, mennyire fontosak, hogy milyen sokan támogatják őket – amit ezúton is nagyon köszönök a Wizz Airnek."
A különleges festésű Team Hungary repülőgép megjelenésén a Wizz Air csapata mellett egy főként mérnökökből álló, 13 fős szakmai csapat dolgozott két hónapon keresztül.
A jármű két oldalán található, 50 apróbb darabból álló grafikát egy külön erre a célra fejlesztett szoftver segítségével alkották meg, míg maga a dekoráció felvitele egy hétig tartott.
„Nagyon büszkék vagyunk erre a repülőgépre, és arra, hogy a MOB hivatalos partnereként kifejezhetjük támogatásunkat a magyar sportolók, és nem utolsó sorban a magyar utasok felé. A repülőgép, amely a világ egyik legfiatalabb flottájának részét képezi, tavasszal érkezett meg hozzánk a hamburgi Airbus gyárból. A legmodernebb technológiával készült Airbus A321neo-val azt is biztosítjuk, hogy a magyar utasok mellett a magyar versenyzők is minél kényelmesebben utazhassanak velünk Párizsba, és ott nagyszerű eredményeket érhessenek el" – mondta Tischner Roland, a Wizz Air üzemeltetési vezetője.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.