Elárasztották a turisták az újranyitott székelyföldi látványosságot

PUBLIKÁLÁS: 2024. június 26. 13:41

Csaknem nyolcezren látogatták meg a parajdi sóbányát, és mintegy 1900 turista döntött úgy, hogy a helyi sós strandon pihen az ortodox pünkösdi minivakáció alatt. A székelyföldi parajdi sóbányát a pünkösdi időszakban turisták ezrei keresik fel útban a csíksomlyói búcsúba menet vagy jövet.

Parajd kápolna a sóbányában Forrás: Tóth Ildikó/Wikipedia

Múlt péntektől hétfőig 7877 turista ereszkedett le a tárnákba, és 1850-en váltottak jegyet a strandra, mondta el Sebestyén József igazgató az Agerpres hírügynökségnek. Hozzátette, a bánya tíz nappal ezelőtti újranyitása óta 12 ezer látogatójuk volt – írja a maszol.hu.

A sóbánya még idén május közepén zárt be, melyet vízbeszivárgás miatt biztonsági okokból rendelt el az Országos Sóipari Társaság (Salrom), és a sókitermelési részlegen sem zajlottak munkálatok. Végül a szükséges munkálatok elvégzése után egy hónappal a bezárást követően újranyitott a bánya.

Jelenleg is nagyszámú turistára számítanak, hiszen minden évben a július és az augusztus a legforgalmasabb hónapok.

Mint megírtuk, a sóbányát működtető cég több újítást vezetett be: tavaly újrarendezte a szuvenírboltot és új márkát alapított, a márkanévvel számos terméket, egyebek közt különböző fűszernövényekkel ízesített asztali sót forgalmaznak. Kávézót is kialakítottak a mélyben, ahol neve szerint "sós kávét" is kóstolhatnak a vendégek, valamint kalandparkot is működtetnek - közölte az igazgató.

A tárnák levegője jótékony hatással van az egészségre és még unatkozni sem lehet itt Forrás: Shutterstock/Ungureanu Liviu

A jegyek ára pedig idén sem változott, a felnőttek 50 lej (kb. 3855 forint), a gyerekek 35 lej (kb. 2699 forint) ellenében látogathatják a létesítményt.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.