Két hónap múlva a tengeri alapanyagoké és a gyerekeké lesz a főszerep a világ legrangosabb szakácsversenyén, melyre már a magyar csapat is megkezdte a felkészülést – olvasható a Bocuse d'Or sajtóközleményében.
A Bocuse d'Or-t kétévente rendezik meg Franciaországban, a SIRHA Lyon keretein belül. A magyar Bocuse csapat előkelő pozícióból, az európai válogatón elért második helyezéssel érkezik majd a gasztronómia fővárosába január végén.
A csapat élén továbbra is Dalnoki Bence, a novemberben immár két Michelin-csillaggal értékelt Stand Étterem sous chefje áll, akinek munkáját Nyikos Patrik segíti commis-ként. A coach feladatait Széll Tamás látja el, míg a csapat elnöke Hamvas Zoltán, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnöke.
A felkészülés javában folyik a Hungexpón található Bocuse d'Or tankonyhában, és részt vesz benne hozzávetőleg 20 tanuló és/vagy lelkes szakács, hogy a felkészülés során felhalmozott tudás közkinccsé válhasson. A magyar csapat a hét hat napját a konyhában tölti, ahol a szokásos módon felváltva tartanak előkészítő, valamint időre főző napokat.
A Bocuse d'Or lyoni döntőjén a szokott módon két ételt kell készíteniük a csapatoknak: egy látványos tálat, amelyet először egyben, majd tányérra tálalva kell prezentálni, valamint egy eleve tányérra készült fogást. A táltéma kötelező alapanyagi már ismertek néhány hete. Ezek szerint a csapatoknak ördöghalból, fekete kagyló és Szent Jakab kagyló felhasználásával kell lenyűgözniük a zsűri tagjait.
„Szeretjük az ördöghalat. Fehérhúsú, egyszerű, tiszta ízű, és ha nagyon jól van elkészítve, szaftosabb, mint bármelyik másik hal. Nyilván a tengeri alapanyagok hátrányt jelentenek a közép-európai, és előnyt az északi országok számára, hiszen a mi konyhánkra nem jellemzőek, de ez természetesen nem gátolhat bennünket a céljaink elérésében" – árulta el Dalnoki Bence.
A 2023-as lyoni döntő másik témája, a tányértéma – ahogyan ezt már a Bocuse d'Or versenytől megszokhattuk – egészen formabontó lett. A csapatoknak ugyanis gyerekmenüt kell készíteniük, három fogást 15 személyre. A szervezők szerint ez a téma garantáltan sok kreatív megoldást és meglepő fordulatot hordoz magában. „A három fogás mindegyikében kell szerepelnie a töknek, az előételnek vegánnak kell lenni, a főételben pedig kötelezően tojás is szerepel. Alapvetően nagyon örülünk az alapanyagoknak, a sütőtök és a tojás nagyon jó, a 45 tányér elkészítése azonban nyilván tartogat kihívásokat. Jók leszünk, fogunk tudni jót főzni mindezekből, csak kicsit újra kell terveznünk az egészet. De a Bocuse d'Or erről (is) szól" – tette hozzá Dalnoki Bence.
Minden évben kardinális kérdés, hogy a kétnapos versenyen melyik csapat mikor rajtol. Ezt sorsolás dönti el. A magyar csapat meglehetősen kedvező pozícióból, a második versenynap második rajtolójaként indul majd, tehát 2023. január 23-án, reggel 8:13-kor. Sok sikert kívánunk a magyar csapatnak a felkészülésben, a versenyről pedig majd mi is részletesen beszámolunk, ahogy az előző Bocuse d'Or megmérettetésekről is.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.