Miénk az ezüst! Az arany Bocuse szobrot pedig Dánia vihette haza!

Budapest
PUBLIKÁLÁS: 2022. március 25. 09:03

A magyar csapat újra megmutatta Európának, hogy az élvonalban a helye! A csapat élén Dalnoki Bence, a Michelin-csillagos Stand étterem sous chefje állt, mellette Nyikos Patrik dolgozott a boxban. A boxon kívül, a coach szerepében Széll Tamás koordinálta a munkát, a csapat elnöke Szulló Szabina volt.

Forrás: DESIGNFOOD.HU/Antonio Fekete

A zsűri összefoglalói alapján a verseny ezúttal kiélezettebb volt, mint általában lenni szokott, az eredményhirdetés előtt többen elmondták, akik kóstolták az ételeket, hogy nem feltétlen a papírformára valósult meg az idei versenyen. Jerome Bocuse a díjátadó előtt kiemelte, hogy fantasztikus volt a rendezvény, megköszönte Magyarországnak az eddigi legkiválóbb európai szervezést. Az is kiderült, a helyszínen - a norvég szurkolók örömére - hogy a következő európai válogatónak Norvégia ad majd otthont, pontosabban Trondheim városa.

A 17 zsűritag figyelte a csapatok technikáját, a magyar alapanyagok felhasználásának ötletességét, és azt is, hogy ki milyen rendben tartotta a konyháját a megmérettetés alatt. A csapatoknak 5 óra 35 perce volt arra, hogy elkészítsék a díszes hústálakat, melynek kötelező alapanyagai az őz hús, a libamáj, a magyar túró és tejföl voltak, valamint egy tavaszi tányért, melynek főszereplője 5 magyar burgonyafajta volt.

A magyar hústál, mely az "Őz Budapest" fantázianévre hallgatott Forrás: Fekete Antonio / Designfood.hu

"Azok az éttermek, amelyek helyi termékekkel dolgoznak – tiszteletben tartva a szezonalítást – jelentik a gasztronómia jövőjét" – mondta Ana Roš, a Hiša Franko séfje és a verseny tiszteletbeli elnöke. "Ez a verseny egyszerre követ szigorú szabályokat, de közben odafigyel a rendező országok identitására is. A Bocuse d'Or így az olyan erőfeszítések jelképe, ahol a séfek mindent megtesznek a fejlődés érdekében, a rajongók és a jövőbeli vendégek pedig az igényeiket formálják."

A 2022-es Bocuse d'Or verseny díjazottjai:

♦ A legjobb commis: Svédország

♦ A legjobb tányértéma: Egyesült Királyság

♦ A legjobb hústál: Svédország

♦ Bronz: Norvégia

♦ Ezüst: Magyarország

♦ Arany: Dánia

Az első három helyezett, valamint Svédország, Izland, Finnország, Franciaország, Nagy-Britannia, Svájc és Belgium 2023. január 22-én és 23-án, a kontinentális válogató után (Bocuse d'Or Americas, Bocuse d'Or Africa és Bocuse d'Or Asia-Pacific) 14 csapattal kiegészülve, Lyonban lép majd újra "ringbe", és ott dől majd el ki lesz a világ legjobbja.

Miénk a második hely! Forrás: Magyar Bocuse d'Or Akadémia / Press

De addig is ünnepeljük a mai csapatot, melynek tagjai a dobogó második helyén végeztek, mivel Széll Tamás 2016-os európai győzelme óta nem voltak magyarok a Bocuse d'Or dobogóján!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.