Ötmillió forintot nyert a Bakonyban lévő párszáz fős kis település, Porva, hogy a karácsonyi időszakot szebbé tehessék. Kétmillió forint értékben vásárolhattak díszkivilágítási elemeket, emellett egy különleges betlehemet is kialakítottak.
A veol.hu cikkében Veinperlné Kovács Andrea polgármester elmondta, hogy hárommillió forintból alakíthattak ki különleges betlehemet. Olyat, amilyen kevés van az országban. Embernagyságú figurái műgyantából készültek, időjárásállók, így a következő években újra kikerülhetnek adventkor a falu központjába.
A porvai betlehem attól is különleges, hogy egy falubeli gazdától élő állatok érkeztek a jászolhoz: szamár, bárány, póniló és kecske is várja az ünnepet. Ezek a jószágok az elkövetkező hetekben ott is maradnak, éjszakai szállásnak istállót hoztak létre nekik. Egyedül a szarvasmarha van az emberalakokhoz hasonlóan műgyantából.
Porván vasárnap gyújtották meg az első adventi gyertyát, és ekkor áldották meg a betlehemet is. Az ünnepség keretében műsort adtak a helyi óvodások és iskolások, karácsonyi énekek hangzottak el. Fellépett a borzavári dalkör, Csutak Noémi fiatal tehetség az alkalomhoz illő dallamokkal örvendeztette meg a közösséget, Rábel Renáta és Molnár Éva verseket adott elő. A résztvevőket pedig meleg teával, forralt borral, süteménnyel vendégelték meg.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.