A Vatikán idei betleheme kiverte a biztosítékot a nézőknél

Holdra szállás
PUBLIKÁLÁS: 2020. december 15. 11:47

Az olaszok úgy tűnik, szeretik a formabontó betlehemeket. Nemrégiben adtunk hírt a nápolyi pizzabetlehemről és a világ legnagyobb fénybetleheméről, mely szintén itt található, most pedig egy meglehetősen megosztó alkotásról számolunk be. Az űrkutatás előtt tisztelgő vatikáni alkotás ugyanis alaposan felborzolta a kedélyeket. A futurisztikus kerámiaszobor magában foglal egy űrhajóst, és látható benne egy többek szerint Darth Vaderre emlékeztető karakter is - derül ki a reuters.com híréből.

Közzétette: Gus Lloyd2020. december 11., péntek

Az alkotás a közösségi médiában nem aratott osztatlan sikert, volt, aki felkavarónak és nyugtalanítónak nevezte, mások inkább elkeseredésüknek adtak hangot afelett, hogy nincsenek szavak ehhez a szörnyű műhöz, amely a Zog bolygóról kell, hogy származzon. Volt, aki inkább a kivitelezéssel volt elégedetlen, mondván, hogy Mária, József, a három király és a pásztorok kockaalakú sakkfiguráknak tűnnek, az állatok is túl szögletesek.

A Vatikánban minden évben rendhagyó betlehemet állítanak, amelyet valamely város vagy művész adományoz az államnak. Korábban helyett kapott törött hajó, amely a menekültek sorsát ábrázolta, és volt börtönlátogatási jelenet is, a jótékonyságot jelképezve. A tavalyi betlehem 720 tonna tengerparti homokból állt.

Az idei modernista, életnagyságúnál nagyobb művet, amelyet korábban már máshol is kiállítottak, a kerámiáiról híres Castelli város diákjai és tanárai készítettek 1965 és 1975 között, a Holdraszállás alkalmából.

Közzétette: Vatican News2020. december 11., péntek

A közösségi médiában mémek is születtek a betlehemhez, az egyiken egy alak vatikáni zászlót tűz le a Holdon, egy másikon Darth Vader kér útbaigazítást a Szent Péter téren. Rajongói is akadtak ugyanakkor a szobornak, a minnesotai Lino Rulli, aki katolikus rádióműsort vezett, így nyilatkozott róla: „Nem tudom, mit szeretek jobban, az űrhajóst vagy a Star Wars-karaktert. Szeretnék egy kicsinyített mást otthonra.

A leadkép forrása: Alfredo Ragazzoni/shutterstock.com

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.