Így zajlik majd a Vatikánban a karácsony

korlátozás
PUBLIKÁLÁS: 2021. december 13. 11:47

Tavalyhoz hasonlóan idén is korlátozások mellett tartják meg a karácsonyi liturgiákat a Vatikánban a koronavírus járvány miatt - jelentette be Matteo Bruni vatikáni szóvívő.

A Vatikán idei karácsonyfája Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

Bruni az MTI forrása szerint elmondta, immáron második éve, hogy korlátozott lesz azoknak a hívőknek a száma, akik részt vesznek a Ferenc-pápa által a Szent Péter-bazilikában celebrált liturgiákon, viszont a legtöbb szertartást élőben közvetítik majd a közösségi média platformjain. A megszokottól eltérően, a Ferenc-Pápa által celebrált éjféli mise szenteste 19:30-kor kezdődik.

A Szent Péter-bazilika karácsonykor - illusztráció Forrás: Essevu/Shutterstock

Bár ez a hír még megerősítésre vár, de karácsony első napján délben a katolikus egyházfő ismét a Szent Péter-bazilika erkélyéről mondja el hagyományos Urbi et Orbi(A városnak és a világnak) áldását. A Vatikán egyelőre csak védettségi igazolvánnyal látogatható, azonban a karácsonyi időszakra és az általános audenciák idejére felfüggesztik ezt a szigorítást.

És a Betlehem, melyet idén a perui művészet ihletett Forrás: AFP/Vincenzo Pinto

A karácsonyfa és az életnagyságú betlehemi jászól fényeit december 10-én kapcsolták fel a Szent Péter-téren, és ezzel megkezdődött az ünnepi időszak a Vatikánban. Az idei karácsonyfa 113 éves, 28 méter magas, és 8 tonnát nyom. A lucfenyő a trentói érsekségben található Andalóból, a betlehemi jászól Dél-Amerikából érkezett.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.