Idén is fényfüzérekkel díszítenek fel egy különleges, nosztalgia HÉV-szerelvényt, amely a H5-ös HÉV vonalán jár az első adventi héten – olvasható a MÁV-HÉV Helyiértékű Vasút Zrt. weboldalán.
Az ünnepi szerelvény egy LVII-es mozdonyból, két PXV-ös kocsiból és egy MVIII-as motorkocsiból áll, amelyek fedélzetén december 1. és 5. között, délutánonként lehet majd utazni. A fényhéves élményhez a normál díjszabás szerint csatlakozhat bárki – tehát előre váltott jeggyel, bérlettel vagy egyéb, utazásra jogosító okmánnyal –, de helyét egy előzetes regisztrációval kell biztosítania a [email protected] címre küldött emailben.
A regisztráció során személyes adatokat nem, csak az utazás napját, a vonat indulási időpontját, a felszállás- illetve leszállás helyét, és az utasok létszámát kell megadni, de érdemes tudni, hogy egy emailben legfeljebb 5 fő regisztrálhat. Akinek esetleg az sem mindegy, hogy a díszkivilágított szerelvény melyik részén utazik, az megadhatja az általa választott kocsit is (LVII, MVIII vagy PXV).
Regisztrálni legkésőbb a vonat közlekedését megelőző 2. napon 16 óráig lehet – például a szerdai vonatokra ma, tehát hétfőn 16 óráig, a vasárnapi vonatokra pedig pénteken 16 óráig fogadnak el jelentkezéseket. A regisztrációról a vonat indulásáig e-mailben küldenek visszaigazolást, ahogy arról is, ha az adott vonatra a helyek már elfogytak. A járaton védettségi igazolvány nélkül is lehet utazni, de a vonaton és a megállókban kötelező az orrot és a szájat folyamatosan eltakaró maszkot viselni. A menetrendről bővebben ezen az oldalon olvashatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.