Történelmi pillanat: Először járt Airbus A340-es az Antarktiszon

leszállás
PUBLIKÁLÁS: 2021. november 23. 17:47

Először landolt Airbus A340-es repülő az Antarktiszon, méghozzá a Hi Fly nevű butikcég jóvoltából. A cég teljes bérbeadásra szakosodott, ami azt jelenti, hogy repülőgépeket és légi személyzetet is adnak bérbe, és a biztosításért, karbantartásért és egyéb logisztikáért felelnek.

Hi Fly, Antarktisz, repülő, leszállópálya Forrás: hifly.aero

A gépet, mely november 2-án szállt fel Fokvárosból, a legdélebbi kontinensen létesült új kalandtábor, a Wolf's Fang vette igénybe, hogy szükséges kellékeket szállítson a helyszínre. A repülő legénységét Carlos Mirpuri kapitány vezette, aki egyben a Hi Fly alelnöke is. Összességében az oda-visszaút, valamint a rövid megálló, melynek során kirakodtak, körülbelül három órát vett igénybe, melynek során 2500 tengeri mérföldet tettek meg.

A Wolf's Fang saját jég-kifutópályával rendelkezik, melyet C szintű repülőtérnek minősítettek, bár technikailag nem nevezhető repülőtér. Ez azt jelenti, hogy az igencsak embert próbáló körülmények miatt csak magasan képzett legénység repülhet oda.

A kifutópályára barázdákat faragtak, így tisztítás után megfelelő fékezési együtthatót kaptak, amely a pálya 3000 méter hosszúságával együtt lehetővé tette, hogy az A340-es biztonságosan megálljon. Ugyanakkor nem a jég csúszóssága az egyetlen tényező, amely kihívást jelent a pilótáknak, zavaró lehet a vakító fény is, amelyhez a rutin mellett megfelelő szemüveg is ajánlott.

Forrás: hifly.aero

Az első feljegyzett repülést az Antarktiszra egy Lockheed Vega 1 monoplán teljesítette 1928-ban, amelyet George Hubert Wilkins, ausztrál katonai pilóta és felfedező irányított, aki a Dél-Shetland-szigeteken található Deception Island-ről szállt fel. A projektet William Randolph Hearst, gazdag amerikai iparmágnás finanszírozta. Az ehhez hasonló rövid felfedező repülések sokat segítettek a tudósoknak és térképkészítőknek, hogy létfontosságú információkat szerezzenek az Antarktisz domborzatáról. A mai napig egyébként nincs repülőtér a fehér kontinensen, van viszont mintegy 50 leszállópálya - derül ki a cnn.com cikkéből.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.