Tipikus borsodi kifejezésekből írt dalt egy folkpunk zenekar

videoklip
PUBLIKÁLÁS: 2021. július 28. 17:35

A Bohemian Betyars hazatért Miskolcra, ahol megírták Borsod-Abaúj-Zemplén megye alternatív himnuszát, azon a nyelven, amit csak a borsodiak értenek. Az együttes Makuka című számának videóklipje hűen követi a dal hangulatát: a Road Movie oldtimer Ikarusa ezúttal a Macskajaj egyik jelenetébe is begördülhetett volna. Nézzék csak!

A dal és a videóklip borsodibb nem is lehetne, hiszen bár lakótelepek és természeti csodák máshol is vannak, ott nem használnak olyan szavakat, mint a furik és a pacuha. A zenekar viszont szó szerint ezekből a tipikusan borsodi kifejezésekből építette fel új dalát, és erre alapul a Freund Ádám rendezte videóklip is – tudtuk meg a hozzánk eljuttatott sajtóközleményükből.

"A Makuka egy igen különleges szám a zenekar repertoárjában. Egyrészt a legelső dalaink között megtalálható Megjöttek a fiúk című számon kívül sosem utaltunk a borsodi gyökereinkre, a mostani számmal pedig 12 év után berúgjuk az ajtót, és minden sorában található valami megfoghatatlan borsodi bors-sors." – mondta Kakas, azaz Palágyi Máté hegedűs-énekes, aki a klip főhőse – egy tyúkkal együtt.

A Bohemian Betyars új klipjén valószínűleg Kusturica is jól szórakozna Forrás: YouTube.com

"Borsod megye sok mindenről híres, de az egyik, ami legszembetűnőbb és amire büszkék vagyunk, az a nyelvjárás, és olyan szavak mindennapos használata, amire máshol az országban csak pislog az ember, hogy mit is ért alatta a borsodi cimborája" – meséli Szűcs Levente énekes. "Ezt meglovagolván összegyűjtöttünk körülbelül negyven ilyen szót, azokat kis cetlikre írtuk, egy kalapban összekevertük, mindenki kihúzta a magáét, majd azokat felhasználva írtunk egy-két sort, ki-ki a maga lapjára. Ezt továbbadtuk a mellettünk lévőnek, akinek folytatni kellett a verset, míg körbe nem ért az összes költemény. Ezekből az irományokból aztán kiválogattuk a legjobb sorokat, azokat egybe gyúrtuk, és megszületett a Makuka dalszövege" – tette hozzá.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.