Család-, és fogyatékosság-barát panziót adtak át Miskolcon, a Szimbiózis Alapítvány által működtetett Baráthegyi Majorságban, ahol mostantól a fogyatékos gyereket nevelő családok számára is elérhető lesz a kikapcsolódás. Miközben a szülők és az egészséges gyerekek a wellness részlegben töltik idejüket vagy csak pihennek, a fogyatékossággal élő családtaggal képzett animátorok foglalkoznak, fejlesztő foglalkozásokon, állat-asszisztált terápián vehet részt – tájékoztatta szerkesztőségünket a Szimbiózis Alapítvány.
A pihenés mellett az itt töltött idő a család számára pozitív jövőképet is adhat, hiszen a Majorságban megtapasztalhatják azt, hogy fogyatékossággal is lehet teljes életet élni
– fogalmaznak a közleményben. A panzió szolgáltatásai a Majorság élményparkjának környezetére építenek, ahol az öt hektáros parkban önfenntartó szociális farm működik: csak saját termesztésű zöldségek, gyümölcsök, tej, tojás, sajtok, lekvárok és szörpök kerülnek az érkezőasztalokra.
A 20 férőhellyel, 6 szobával és 2 apartmannal rendelkező panzió wellness részlegén sószoba, szauna, jakuzzi, fürdődézsa, szénsav gázfürdő, fitnesz-gépek állnak rendelkezésre, illetve egy kisebb fürdőmedence is hamarosan megépül. Kiemelt figyelmet fordítanak a népi hagyományőrző és kézműves programok biztosítására, illetve az ökológiai gazdálkodás gyakorlati bemutatásra. A Baráthegyi Családbarát Panzió és Élménypark a hazai transzformációs turizmus egyik innovatív színtere.
A beruházással 27 új munkahely jött létre, elsősorban fogyatékos és megváltozott munkaképességű emberek számára.
Ők különféle munkakörökben dolgoznak, melyek a szélesebb értelemben vett vendéglátáshoz (szállás-hely szolgáltatás, étkeztetés, wellness részleg működtetése, rendezvények bonyolítása), a panzió környezetének és majorsági attrakciók üzemeltetéséhez (pihenőpark és játszótér, állatsimogató, Interaktív Diósgyőri Játszóvár, néprajzi kiállítás) valamint a speciális turisztikai programelemhez kapcsolódnak (animáció, bébiszitter szolgáltatás).
A közlemény szerint a panzió elsődleges fókusza a többgyerekes családokra irányul, illetve különös figyelmet szentelnek a speciális szükségletű, fogyatékossággal élő személyeknek. Az ENAT (Európai Hálózat az Akadálymentes Turizmusért) védjegyét már meg is kapták. Az alapítvány útjára indította az „Egy hét mennyország" elnevezésű egyedi társadalmi felelősségvállalási programját. A pályázatnak köszönhetően első lépésként 8 fogyatékossággal élő gyereket nevelő család ingyenes pihenését, illetve terápiás foglalkozásokat és tehermentesítést teszik lehetővé.
A pályázati lehetőséget hirdető Facebook-posztjukat néhány nap alatt 1 800-an osztották meg és több mint 250 szívbemarkoló pályázat érkezett. Mindez azt jelzi, hogy óriási igény van erre a szolgáltatásra. A jövőben azon dolgoznak, hogy az egyedülálló speciális turisztikai szolgáltatásuk hosszú távon stabil finanszírozással fenntarthatóvá válhasson – fogalmaznak a közleményben.
A Szimbiózis Alapítvány a térség egyik legnagyobb nonprofit szervezete, több mint 400 fogyatékossággal élő személyt lát el különböző szociális, terápiás szolgáltatásokkal, és több mint 200 fogyatékos/megváltozott munkaképességű személyt foglakoztat. Társadalmi vállalkozásként igyekszik önfenntartó struktúrát kialakítani; termékeit (kecskesajt, tejtermékek, lekvárok, szörpök, sült tea, kézműves tárgyak stb.) a vásárokon kívül saját piaci üzletében, illetve több miskolci kis-, és nagyáruházban, valamint térségi éttermekben értékesítik.
Legismertebb egységük a diósgyőri Baráthegyi Majorság, amely 20 év alatt 5 hektáros „kis faluvá" nőtte ki magát: kézműves manufaktúrák, családias otthonok fogyatékos személyeknek, kertészet, állatfarm és egy fából épült Interaktív Játszóvár. Turisztikai programjuk során átlag évi 2 000 vendégnapot teljesítettek az elmúlt években. A hazai transzformációs turizmus úttörőiként náluk a vendégvárók a fogyatékossággal élő kollégák, akik pozitív szerepkörük kapcsán a társadalmi integráció hatékony képviselői.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.