Lovas kocsin érkezett a Fehér Ház karácsonyfája a washingtoni elnöki rezidenciához

lovas kocsi
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 24. 15:43

Ma számoltunk be arról, hogy délutántól már megcsodálható Magyarország karácsonyfája a Parlament előtt. De nemcsak mi vártuk az idei fát, hanem hétfő délután Melania Trump first lady is Washingtonban, a Fehér Háznál, folytatva ezzel a régóta fennálló hagyományt.

A first lady a fát szállító lovas kocsi előtt mosolyog Forrás: AFP/Nicholas Kamm

Az idei fa egy 5,5 méter magas Fraser fenyő, ami lovas kocsin gördült be a Fehér Házhoz, miközben egy katonai zenekar karácsonyi dalokat játszott. A fa az épület Kék Szobájában lesz felállítva. A karácsonyfa megérkezése általában a Fehér Ház éves adventi ünnepségének kezdetét jelzi. A következő ünnepi hagyományra – amikor az elnök megkegyelmez az ünnepi vacsorára szánt pulykának – a tervek szerint még ezen a héten sor kerül.

Így aztán idén is legalább egy szerencsés pulyka megmenekül majd attól, hogy a Fehér Ház ünnepi asztalán végezze életét. Az már kiderült, hogy az idei nemzeti hálaadó pulykák neve Corn és Cob. A pulykák iowai származásúak, és a hagyományoknak megfelelően a hétvégén a Willard Intercontinental szállodalánc luxushoteljeiben pihentek.

Melania Trump Dan Taylorral és családjával is fotózkodott, az ő farmjukról származik az idei karácsonyfa Forrás: AFP/2020 Getty Images/Alex Wong

A tervek szerint a Fehér Ház idei nyilvános és magánünnepségeire is sort kerítenek, bár kisebb formában. A lehető legbiztonságosabb intézkedések mellett ünneplik a karácsonyt és a hanukát. Ez magában foglalja a rövidebb vendéglistákat, kötelező lesz a maszkviselés és a társadalmi távolságtartás is a Fehér Ház területén, illetve kézfertőtlenítő állomásokat helyeznek el. A kiszolgáló személyzet is maszkot és kesztyűt fog viselni – írja a CNN.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.