Ebben a városban nem mondtak le a karácsonyi vásárról

Szófia
PUBLIKÁLÁS: 2020. november 23. 16:01

Miközben a legtöbb országban úgy döntöttek, idén nem tartják meg a karácsonyi vásárokat, a bolgár főváros ragaszkodik ehhez a látványossághoz. A városban két adventi piacot is felépítenek, és állítólag ez is kompromisszumnak számít, ugyanis eredetileg három vásárt terveztek. Ebből egyet töröltek végül a romló járványhelyzet miatt. A megmaradt helyszíneken a járványellenes intézkedések betartását a biztonsági szolgálat ellenőrzi - derül ki a themayor.eu híréből.

Karácsonyi hangulat Szófiában Forrás: Nikolai Karaneschev/pixabay.com

A karácsonyi hangulat így két teret leng majd be a városközpontban. A Battenberg tér melletti Városi Kertben múlt pénteken nyitott meg a német mintájú karácsonyi vásár, mely idén tizedik évfordulóját ünnepli, és kínálatában olyan, a karácsonyi hangulathoz elmaradhatatlan kellékek szerepelnek, mint a forralt bor, a karácsonyi díszek, emellett a német konyha hagyományos fogásait is meg lehet itt kóstolni.

A szófiai zeneiskola diákjainak jóvoltából minden este zenei program is lesz a december 22-ig nyitva trató vásáron. A járvány miatt az élelmiszerpultok elé plexifalat tettek, és a gyerekeknek szánt műhelyfoglalkozások elmaradnak.

A szófiai Karácsonyváros december 4-től és 31-ig a Nemzeti Kulturális Palota előtti parkban kap helyet, ahol a Kabana kertmozi színpadát töltik meg minden nap kulturális programok. A Szlavejkov téren is debütált volna idén egy vásár, de ezt végül törölték a szervezők.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.