Ezek a légitársaságok voltak a legpontosabbak tavaly

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2020. január 04. 11:31

Az OAG a Garuda Indonesiát, a Cirium az Aeroflotot hozta ki nyertesnek. A (korábbi nevén Flightglobal) Cirium vállalat két kategóriára, network (hálózat), illetve mainline (önálló légitársasági) osztotta listáit. Az előbbibe az alvállalkozókkal együtt üzemeltetett útvonalakat, utóbbiba pedig a saját járatokat sorolták - adja hírül az Airportal.

Forrás: Aero Icarus/commons.wikimedia.org

Ennek alapján mainline kategóriában a brit elemző cég globális szinten az Aeroflotot nevezte meg a legpontosabbként, járatainak 86,6 százaléka közlekedett pontosan. Második a japán ANA 86,2 százalékkal, harmadik a Delta Air Lines 85,6 százalékkal.

A network kategóriában a dél-amerikai LATAM 86,67 százalékkal lett a nyertes, a második helyen itt is az ANA futott be 86,4 százalékkal, a bronzérem pedig szintén a Delta Air Lines-é.

Az ANA és a Delta úgy kerülhetett fel mindkét listára, hogy a saját, illetve az alvállalkozókkal együtt teljesített járataikat összességében is vizsgálták.

A regionális versenyben a mainline és network kategóriában is ugyanaz a cég nyert. Európában az Aeroflot, Ázsia-Óceániában az ANA, a Közel-Keleten a Qatar Airways, Észak-Amerikában a Delta Air Lines, Dél-Amerikában a Copa Airlines volt a legpontosabb. Afrikából nincs adata a vállalatnak.

A fapadosok között három japán cég, a Starflyer, az Air Do és a Solaseed Air diadalmaskodott.

Az OAG az eltérő adatok, vagy metódusok miatt egy kicsit másként látja a 2019-es járatpontossági versenyt.

Az ő adatbázisuk szerint a Garuda Indonesia volt a legpontosabb 95 százalékkal, a második helyet a Copa Airlines húzta be 92 százalékos pontossággal, a bronzérem a japán Skymarké lett 90 százalékkal.

A további légitársaságok a top 10-ben sorrendben a Hawaiian Airlines, a LATAM, az Aeroflot, az ANA, a Jetstar Asia, a Singapore Airlines és a Thai AirAsia. Érdekesség, hogy az Aeroflot járatpontosságát a két cég viszonylag egyformán becsülte, az OAG 86,3 százalékra, a Cirium pedig 86,6 százalékra, csak az OAG talált még néhány légitársaságot, amelyek pontosabbak voltak az orosz állami cégnél.

A diszkontok között az OAG a Skymarkot (90 százalék), a Jetstar Asiát (85 százalék) és a Thai AirAsiát (84 százalék) látta a legpontosabbnak. A 20-as listába az európai nagyok közül csak a Eurowings és a Transavia fért be, mellettük a Jet2 és a Sun Express (már amennyiben ezt fapados cégnek lehet tekinteni) szerepel még a listán.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.