A TripIt egy olyan alkalmazás, amely a különböző foglalási adatok alapján alakítja ki az ideális útitervet. Éves tanulmányukban több mint egymillió repülőjárat-értékelést elemeztek, hogy megtudják, mely tényezők befolyásolják a leginkább az utazók elégedettségét - adta hírül a Travelpulse.
Ebből többek között az derül ki, hogy az időtényező fontos faktor, vagyis az emberek inkább fizetnek egy kicsit többet, ha azzal időt spórolhatnak. Ezzel szemben mégis jobbra értékelték a 12 óránál hosszabb, mint a 3 óránál rövidebb utakat. Ennek oka abban kereshető, hogy a hosszú utak általában különböző, extra szolgáltatásokkal is járnak.
Ami a szezonalitást illeti, ez szintén fontos tényezőnek bizonyult. A legelégedettebbek azok voltak, akik januárban repültek, 39%-al jobb értékelést adtak az útjukra, mint a júniusban felkerekedők. Az elégedettségben közrejátszhat az, hogy így elkerülhették a tumultust.
Végül, de nem utolsó sorban a kényelem is lényeges szempont. Az elemzés a kényelmi szolgáltatások hat kategóriáját vizsgálta: az ülések kényelmét, a kiszolgálást, az ételeket/italokat, a szórakoztató eszközöket, a Wi-Fi-t és volt egy egyéb kategória is. Az eredményekből az derül ki, hogy a kényelmes ülés hatszor fontosabb, mint a Wi-Fi, míg a jó kiszolgálás 2,7-szer fontosabb, mint az ételek és italok minősége.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.