Az indonéz közlekedésbiztonsági testület kiadta a Lion Air 2018. október 29-én bekövetkezett katasztrófájának végleges jelentését. A dokumentum szerint a Boeing az amerikai hatóságok megfelelő felügyelete nélkül járt el, és elmulasztotta a repülésirányító szoftverben rejlő kockázatok feltárását, de a katasztrófához hozzájárult a járat pilótáinak nem megfelelő felkészültsége és a légitársaság karbantartó személyzetének hibája is - számol be a hírről az Airportal.
A Lion Air Boeing 737 MAX 8-as repülőgépe 2018. október 29-én zuhant a Jáva-tengerbe 13 perccel a felszállást követően. A belföldi járat Jakartából Pangkal Pinang repülőterére tartott, a repülőgép szinte vadonatúj – alig több mint két hónapos – volt, augusztus közepén vette át a diszkont légitársaság a gyártól. A repülőgép fedélzetén 180 felnőtt és két kisbaba, valamint 7 fős személyzet tartózkodott, a katasztrófában mind a 189 ember életét vesztette.
Az indonéziai Nemzeti Közlekedésbiztonsági Bizottság (National Transportation Safety Committee – KNKT) pénteken kiadott végleges jelentése szerint a katasztrófa bekövetkezéséhez több tényező is hozzájárult, ezek között említi a repülőgép mechanikai és tervezési hibáit, a rendszerek működésével kapcsolatos dokumentációk hiányosságait.
A jelentés kiemeli, hogy a Boeing az amerikai hatóságok megfelelő felügyelete nélkül járt el, és elmulasztotta a repülésirányító szoftverben rejlő kockázatok teljes körű feltárását.
Emellett az indonéz hatóságok a 737 MAX átesésvédelmi rendszerével (MCAS) kapcsolatban fogalmaznak meg súlyos kritikákat. Az MCAS automatikusan lefelé irányította a repülőgép orrát, a repülés során a pilótáknak hatalmas erőkifejtéssel kellett harcolniuk az automatika ellen, hogy a repülőgépet a levegőben tartsák – emlékeztet a dokumentum.
A jelentés kimondja, hogy az MCAS megtervezése és tanúsítása során nem vették megfelelően számításba annak lehetőségét, hogy az a repülőgép irányíthatóságának elvesztését okozhatja.
Mindemellett a jelentés hiányosságokat állapít meg hajózószemélyzet kommunikációjában és a gép kézi irányításában is. A baleset bekövetkezésében szerepe volt a pilótafülkében kialakult zavarodottságnak, a pilóták nem voltak képesek az egyszerre, vagy sorozatosan felmerülő hibákat és vészjelzéseket megfelelően és koordinált módon kezelni.
A légitársaságnak a korábbi járatokon már tapasztalt és a személyzetek által dokumentált problémák miatt a repülőgépet ki kellett volna vonnia a forgalomból. A jelentés kitér arra is, hogy a Lion Air októberi karbantartási naplóiból 31 oldal hiányzott. A teljes jelentés az Airportal oldalán olvasható.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.