Csaknem tíz tonna hulladékot szedtek össze a Tiszából az idei PET kupán

környezetvédelem
PUBLIKÁLÁS: 2019. augusztus 14. 15:33
Nyolc-tíz tonna hulladéktól mentesítették a Felső-Tisza Tivadar és Záhony közötti szakaszát a PET kupa idei résztvevői.

Közlésük szerint a csaknem 80 folyamkilométeres távon 16 hajó és 320 fős legénység bevonásával, a Természetfilm.hu Egyesület szervezésében valósult meg a 7. Tiszai PET Kupa. A családi, baráti és vállalati csapatok két nap hajóépítés után álltak rajthoz Tivadarnál. A saját készítésű pillepalack hajókkal evező csapatok és az önkéntesek által összegyűjtött hulladékmennyiség csaknem felét újrahasznosítják.

Forrás: Pet Kupa/Facebook

A 7. PET Kupát 2017 után ismét a Tilos Rádió hajója nyerte, a civil rádió csapata az elmúlt három évben mindig dobogós helyen végzett. Második helyezett az ICPDR (Nemzetközi Duna-védelmi Bizottság) lett, míg a harmadik hely három csapat között oszlott meg. A fejenként legtöbb hulladékot összegyűjtő csapat különdíját, a Tisza Hősei díjat idén egy Egyesült Államokban élő, magyar származású család nyerte.

Az idei verseny tapasztalatai alapján bebizonyosodott, hogy azokon a folyószakaszokon, ahol a csapatok a korábbi évek során többször jártak és gyűjtötték az ártéri hulladékot, sokkal kevesebb volt a felhalmozódott szemét.

A szakemberek idén a folyó hullámterében egy méteres mélységből, fúrással vettek üledékmintát. A kutatók azt vizsgálják, hogy a régebben leülepedett talajrétegekben megtalálhatóak-e a mikroműanyagok, valamint hogy milyen baktériumok kísérik a folyami hulladékokat, írja az MTI.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.