Ezen a vigasságon tuti, hogy barack túltengésünk lesz

gyerekekkel
PUBLIKÁLÁS: 2019. július 02. 12:35

A Gönci Barack Vigasságot idén már hetedik éve rendezik meg Boldogkőváralján, a 2019-es eseményre július 6-án látogathatnak el az érdeklődők. A rendezvényen az eredetvédett gönci sárgabarack és az abból készülő ételek és italok kapják majd a főszerepet.

Forrás: Gönci barack / Facebook.com

A vigasság egyik fő attrakciója a pálinka lesz, amelyből 19 párlatot lehet megkóstolni, a barack mellett nemes és vad gyümölcsökből, málnából, birsből vagy aszútörkölyből. A ételek kínálatáról idén már második alkalommal a Stílusos Vidéki Éttermiség (SVÉT) tagjai gondoskodnak majd. Ez azt jelenti, hogy számos, a környéken és országszerte is elismert helyi étterem kajszibarack ihlette fogásait kóstolhatják meg a látogatók. A helyi ízek táborát erősítik idén is az abaúji őstermelők, standjaiknál többek közt sajtot, mézet, krumplilángost, baracklekváros palacsintát és házi süteményeket is lehet fogyasztani - olvasható az esemény Facebook oldalán.

A programot óránként különféle gasztronómiai workshopok színesítik majd, el lehet lesni a pálinka, a kovászos kenyér, a debreceni kolbász vagy a húzogatós rétes készítésének alapjait is. A zenei repertoárról utcazenészek gondoskodnak, a gyerekeket a koncertek mellett játszóházban, szalmabálavárban és kézműves foglalkozásokon várják nemezeléssel, korongozással és hennafestéssel.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.