Az észt Nordica légitársaság lehúzza a rolót

légitársaság
PUBLIKÁLÁS: 2019. június 27. 13:15
Fel kell adni önálló működését az észt Nordica légitársaságnak.

A Nordica, az észt nemzeti légitársaság a tallini központi repülőterén kínált túlzott kapacitást okolja a veszteséges működéséért és, hogy fel kell adnia az önálló üzemelést, írja az AIRportal.hu. A cég közleményt adott ki, mely szerint ha a piaci helyzet kedvező irányba változik, akkor elképzelhető, hogy valamikor még visszaállítják a saját jogú járatokat – de ez a közeljövőben egyáltalán nem valószínű.

Nordica Forrás: Nordica/Facebook

A 2019-es nyári menetrend lezárásával befejezi a repülőjegyek árusítását járataira, ám folytatja a PSO-szerződések (public service obligation) keretében futó, államilag támogatott járatai üzemeltetését. Emellett a repülőgépeinek személyzettel, karbantartással és biztosítással együtt, ún ACMI, vagy wet-lease megállapodások keretében történő bérbeadására összpontosít.

A Nordica a LOT-tal kötött megállapodást, mely szerint a lengyel légitársaság veszi át a repülőjegyek értékesítését és az ügyfélszolgálati tevékenységeket. A Nordica Tallin és Stockholm, Brüsszel és Varsó között közlekedő járatait már július 1-től átveszi a LOT.

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.