Vitorlázás, éjjeli túra és lovi - programok időkapu nyitogatáshoz

Szilveszter
PUBLIKÁLÁS: 2016. december 30. 08:29
Bár az év utolsó éjjelén a nagyvárosok főterein szokásos utcabulikat idén is rendre megtartják, ha már a délután próbára tennék szerencséjüket, esetleg szívesen éjjeli túráznának a Mecsekben, netán egy balatoni vitorláson töltenék az óév utolsó napját, vagy az újévet már fürdőruhában a tóban kezdenék, akkor mutatjuk, merre induljanak 2017-es időkaput nyitogatni.

Fogadjon tétre, helyre, befutóra!

Merthogy idén is lesz szilveszteri ügető a Kincsem Parkban, ahova az év utolsó napján több ezer nézőt várnak a szervezők. Kapunyitás délután fél egykor, a programok kettőkor kezdődnek. Lesz virtuális ügető hajtás, agárverseny, Zenthe Ferenc és Bubik István Emlékverseny, a bulisátorban video disco, de fellép majd a Fiesta és Pintér Tibor is. A pályán az idei év legjobb lovait mutatják be, az ügető futamokban pedig színészek és sportolók mérik össze hajtó tudásukat.

Fotó: Kincsempark.com

Mindeközben a nagyobbakat fűtött fogadó sátorral, a kezdőket gyorstalpaló fogadó útmutatóval és több millió forintos Jackpot játékokkal, a kisebbeket állatsimogatóval és ingyenes póni lovaglással várják. Az eseményre kitelepülnek a Food Truck ételkamionjai, a rendezvényt pedig tűzijátékkal zárják. A belépő felnőtteknek 2000 Ft - amelyből 300 lejátszható -, a gyerekeknek 18 éves korig ingyenes. A programról bővebben itt írtunk, az ügetőszilveszter pontos menetrendjéről itt olvashat.

Nézzen vitorlásokat a téli Balatonon!

Negyedik alkalommal rendezik meg a Szilveszteri Renault Regatta Vitorlásversenyt Balatonlellén, amelyet idén nemcsak a partról, de egy közönséghajóról is követni lehet. A verseny délelőtt 10 órakor indul és délután fél ötig küzdenek egymással a versenyzők. A szervezők a nézőkre is gondolnak, számos egyéb programmal készülnek azok számára, akik a partról követik az eseményeket.

Fotó: Kapocs Gábor

A mozogni vágyók kipróbálhatják a Balaton első műjégpályáját, a kisebbeket játszószobával és gyerekmegőrzővel várják. Mindeközben a szervezők erősen reménykednek, hogy nem lesz annyira hideg az év utolsó napján, hogy befagyjon a Balaton.

Szilveszteri éjjeli túra a Mátrában

Ezzel az elnevezéssel várja a Kékes Turista Egyesület már tizenkettedszer az érdeklődőket egy nagy közös esti túrázásra december 31-én, szombaton. A túra egyik célpontja a Cseplye-tető, ahova a tervek szerint a csoportnak éjfélre kell felérnie, majd a környék összes tűzijátékának megnézése után éjjel egy órára érnek vissza a városba 2017 első napján.

A több mint 20 kilométeres túra útvonala Gyöngyös – Mátrafüred (Kozmáry-kilátó) – Muzsla-tető – Rákóczi-forrás – Máriácska – Mátrafüred – Sár-hegy – Gyöngyös. A találkozás a helyi autóbusz-pályaudvar 3-as kocsiállásánál lesz 18 órakor, de Mátrafüreden este nyolc és tíz órakor is lehet majd a csoporthoz csatlakozni. A szervezők felhívják a figyelmet, hogy mindenki gondoskodjon elemlámpáról – pótizzóval és tartalékelemmel –, meleg öltözetről, kényelmes bakancsról, esetleg enni- és innivalóról, viszont petárdát, tűzijátékot, fáklyát és trombitát senki ne vigyen magával! A túrán a részvétel ingyenes, jelentkezni az esemény Facebook-oldalán lehet.

Csobbanjon a szigligetiekkel!

Idén is megrendezik a hagyományos újévi csobbanást a szigligeti strandon január első napján. A csobbanókat még több öltözősátorral, a nézőket még nagyobb lelátóval várják, a vendéglátósok pedig már kora délelőttől Royal groggal, meleg teával, forralt borral és babgulyással készülnek.

Fotó: Szigliget.hu

Délután fél kettőkor kezdődik az „Új év, új fürdőruha" extrém fürdőruha verseny is, amelyekben a versenyzők a színpadon egyből meg is mutathatják magukat. A szervezők szerint minél merészebb és extrémebb egy darab, annál nagyobb eséllyel válhat a 2017. év trendi balatoni fürdőruhájává - áll a Szigliget.hu oldalán. Az ismert emberek vízibicikli-versenye után a kijózanító újévi mártózáshoz a rajtpisztolyt ezúttal is pontban délután kettőkor sütik el, de utána már a Mystery Gang zenekar ritmusai mellett melegedhetnek fel a résztvevők.

+1 Ha Bécsben szilveszterezne

Az idei Szilveszteri Ösvényen tizenegy helyszínen lehet ünnepelni délután 2 és hajnali 2 óra
között az osztrák fővárosban, a zenei kínálat pedig az osztrák popzenétől a soulon, blueson és diszkón át a dzsesszig és a klasszikus zenéig terjed. A szabadtéri szilveszteri parti egyik fő helyszíne a Bécsi Városháza előtti tér, a Rathausplatz, ahol ötven év slágereiből válogatnak a DJ-k. Forró hangulatot ígérnek a Freyungon is, ahol este 7 órától pörgős latin-amerikai dallamok fűtik be a levegőt, míg az Am Hofon soul, R&B, funk és rock & roll uralja a színpadot. A többi belvárosi programért kattintsanak ide.

Fotó: Michaela Bruckberger / Stadt Wien Marketing

Aki azonban inkább kerülné a belvárost, annak jó alternatíva a Práter, ahol este 8 órától showműsorral és zenei aláfestéssel színesített tűzijátékkal búcsúztatják az óévet. A családosoké a főszerep Bécs új városrészében, Aspern Seestadtban, ahol a gazdag gyerekprogramot karaoke-show valamint a Kiss Forever Band és a Wiener Wahnsinn fellépése váltja. Aki semmiről sem szeretne lemaradni, annak érdemes letöltenie az ingyenes Oroundo Vienna okostelefonos alkalmazást, amely részletes programmal és térképpel segíti a döntést, éjfél előtt pedig egy visszaszámlálót is elindít, nehogy elmulasszuk a nagy pillanatot. Mert az új évet Bécsben szinte mindenhol a Kék Duna keringővel és látványos tűzijátékkal köszöntik.

Címlapfotó: Ekspansio/Getty Images Hungary

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.