A Villányi borvidéken az egyre népszerűbb Variációk Vincére január 23-án számos programmal várja vendégeit. A Vince napi népszokások felelevenítése megtöri a tél csendjét a dűlök között. A pincészetek és éttermek alkalomhoz illő bor- és ételkülönlegességekkel várják a látogatókat. 2016-ban már tizenegy borvidéki házigazda csatlakozik a Dűlőjáró Vince programokhoz - olvasható a közleményben.
Az év első ünnepéhez kapcsolódó népszokásokat eleinte a Villányi borvidék borosgazdái elevenítették fel, egymást látogatva. A Vylyan Pincészet kezdeményezésére, a már jól ismert összefogás tette lehetővé, hogy ebből a meghitt vidéki hangulatból a vendégek is részesülhessenek. A rendezvény sokszínűségével és tájélményt nyújtó kirándulásaival vált a vidék egyik jellegzetes turisztikai látnivalójává.
A régi szokások szerint Szent Vince napján a szőlősgazdák egyik pincéből a másikba járva áldomásoztak, kóstolták egymás borait és az időjárásból, illetve a metszett „Vince vesszők" állapotából jósolták a következő szüret gazdagságát. Ha Vince napján olvadt a hó, illetve szép napos idő volt, akkor jó bortermést reméltek, rossz idő esetén viszont gyenge szüretet jósoltak.
A hagyományok újrateremtésének céljával Vince napon a Villány - Siklósi Borút településein Hordós-, Dűlőjáró- és Vacsorázó Vince programokat kínálnak. Az alaphangulathoz hozzá tartozó játékok, rigmusok, vesszőszentelés mellett különböző programokkal, koncertekkel és sok borral várják a pincejáró Vincézőket. Sok helyen a gasztronómiai hagyományok ízelítőjével, hideg disznótoros parasztreggelivel kezdődik a nap, majd az egyes helyszíneken forralt borral, autentikus magyar és erdélyi népzenét játszó együttesekkel várják a látogatókat. A Hordós Vince program házigazdáinál a pincék mélyén érlelődő még nem forgalmazott borokat kóstolhatják meg a vendégek, az éttermek pedig Vince napi vacsorákkal várják a látogatókat.
A Pincéről Pincére Variációk Vincére részletes programjairól a Villányi borvidék hivatalos weboldalán tájékozódhatnak.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.