Egy elképesztő, új tanulmány szerint nem a jéghegy okozta a Titanic katasztrófáját

Mi okozta a Titanic katasztrófáját?

Az elsüllyeszthetetlennek hitt Titanic óceánjáró hajó az első útján, 1912. április 14-én 23 óra 40 perckor jéghegynek ütközött és elsüllyedt az Atlanti-óceán északi részén, a fedélzeten tartózkodó 2240 utasból és legénységből 1500-an meghaltak.

Viszont egy új kutatás egy lehetséges új elemet talált, amely hatással lehetett az utasszállító hajó navigációs és kommunikációs rendszerére, amely halálra ítélte a hajót.
Mila Zinkova független időjáráskutató és fotós visszatekintett a Titanic elsüllyedésének éjszakáján uralkodó időjárási viszonyokra, felhasználva a szemtanúk beszámolóit arról a végzetes éjszakáról, valamint különféle hajónaplókat is átnézett.

Zinkova megállapította, hogy az északi fényből származó színes csíkok, más néven aurora borealis, erősen jelen voltak az égen a baleset éjszakáján.

A szakértő azt is feltételezi, hogy mivel az északi fény geomágneses ereje hatással volt a Titanic navigációs rendszerére, egyenesen a jéghegy felé vezethette a hajót.

Az éjszaki fény, más néven az aurora borealis a hibás?

A leggyakrabban a magas szélességi körökben látható, a Föld magnetoszférájában keletkező, a napszél által okozott légköri zavarok színpompás eredménye. Ezek a napviharok töltött részecskéket tartalmaznak, amelyek elég erősek lehetnek ahhoz, hogy egészen a Földig eljuthassanak.
Amikor a Nap részecskéi találkoznak a bolygónk atmoszférájával, és áthaladnak a mágneses mezőn, kölcsönhatásba lépnek a légköri gázokkal, például az oxigénnel. Így keletkeznek a jellegzetes zöld, piros, lila és kék színekben izzó mintázatok, amelyeket mindannyian csodálunk.

A geomágneses viharok hatásai

Viszont bármennyire is szépek, ezek a viharok megzavarhatják a Föld elektromos berendezéseit, túlfeszültségeket és fennakadásokat okozva – Zinkova szerint ez történt a Titanic tragédiájának éjszakáján.

A szemtanúk úgy tűnik, hogy megerősítik az északi fény jelenlétét azon az éjszakán. James Bisset, az RMS Carpathia másodtisztje, akinek sikerült néhány túlélőt megmentenie, megjegyezte a naplójában, hogy „az aurora borealis holdsugárként csillogott az északi horizontról".

Zinkova közleményében kijelentette, hogy ha egy napvihar vagy geomágneses vihar elég erős volt ahhoz, hogy aurórát hozzon létre, akkor ugyanez a mágneses energia hatással lehetett a Titanic és más, a megmentésére siető hajók navigációs rendszerére és kommunikációjára.

Ha az aurora borealis geomágneses ereje hatott a Titanic navigációs rendszerére, akkor elképzelhető, hogy az északi fény is szerepet játszhatott a jégheggyel való végzetes ütközésben.
Még egy látszólag kisebb, 0,5 fokos irányeltérés is elegendő lenne ahhoz, hogy a hajót a jégtömb felé irányítsa, Zinkova pedig megjegyezte: „

Nézd meg, hogy fest a Titanic roncsa 3821 méteres mélységben: