Meglépett az állítólagos „kémbálna” a katonai kiképzés elől

Oroszország
PUBLIKÁLÁS: 2024. november 14. 17:00
Végre megoldódni látszik az a rejtély, hogy miért jelent meg egy hámot viselő beluga Norvégia partjainál. A szelíd fehér bálna, amelyet a helyiek Hvaldimirnek neveztek el, öt éve került a címlapokra, miközben a közvélemény azt találgatta, vajon orosz kémről lehet-e szó.
Szökése után Hvaldimir, a beluga a norvégok kedvence lett Forrás: Schutterstock/Anton Berking

A huligán beluga

A faj egyik szakértője úgy véli, hogy a bálna valóban a hadsereghez tartozott, és megszökött az Északi-sarkkörön található haditengerészeti bázisról.

Dr. Olga Shpak azonban nem hiszi, hogy az állat kém volt. Úgy véli, a belugát valójában a bázis őrzésére képezték ki, de az állat ellenszegült a parancsnak, elmenekült, mert egy „huligán" volt.

Oroszország mindeddig nem cáfolta, de nem is erősítette meg, hogy a belugát a hadsereg képezte ki.
A tengeri emlősök szakértőjeként ismert Dr. Shpak azonban, aki a 90-es évektől egészen szülőföldjére, Ukrajnába történt 2022-es hazatértéig Oroszországban dolgozott, a BBC News-nak elmondta: „ebben 100%-ig biztos vagyok."

A „kémbálna" titka

A titokzatos bálna öt éve került először a címlapokra, amikor Norvégia északi partjainál halászok körül bukkant fel.

„A bálna a csónakhoz dörgölte a fejét " – mondja Joar Hesten, az egyik halász. „Korábban hallottam olyan bajba jutott állatokról, amelyek ösztönösen tudták, hogy emberek segítségére van szükségük. Arra gondoltam, hogy ez egy okos bálna."

A jelenség szokatlan volt, mert a beluga rendkívül szelíd volt, ráadásul ritkán tűnnek fel délen. Egy kameratartós hámot is viselt, amelyen az angol „Equipment St Petersburg" felirat volt olvasható.

Hesten segített eltávolítani a hámot a bálnáról, amely aztán a közeli Hammerfest kikötőjébe úszott, ahol több hónapig élt.

A bálna a szabadságot választotta a katonai szolgálat helyett Forrás: Wikipedia/Ein Dahmer

Norvégia kedvence

Úgy tűnt, nem tud élő halat elejteni, de elbűvölte a látogatókat azzal, ahogy a kamerák felé bökött, sőt, egy alkalommal egy vízbe ejtett mobiltelefont is visszaadott.

„Nyilvánvaló volt, hogy ezt a bálnát úgy kondicionálták, hogy mindenre rányomja az orrát, ami célpontnak tűnt, mert minden alkalommal ezt tette" – mondja Eve Jourdain, a Norwegian Orca Survey kutatója. "De fogalmunk sincs, milyen intézményben lehetett, így nem tudjuk, mire képezték ki."

A bálna története teljesen elbűvölte a közvéleményt, így Norvégia intézkedett a beluga megfigyeléséről és táplálásáról. A név – Hvaldimir – utalás a hval szóra, ami norvégul bálnát jelent.

Dr. Shpak saját biztonságuk érdekében nem akarta megnevezni oroszországi forrásait, de azt elmondta, hogy amikor a beluga Norvégiában felbukkant, az orosz tengeri emlősökkel foglalkozó intézmény azonnal a sajátjukként azonosította. „Állatorvosoktól és kiképzőktől tudtam meg, hogy hiányzik egy Andruha nevű beluga" – mondja.

Hvaldimir olyan közkedvelt lett, hogy az embereket táblák figyelmeztették a vele szemben betartandó szabályokra az állat védelme érdekében Forrás: Wikipedia/DiFronzo

Elúszott a szabadságáért

Dr. Shpak szerint Andruhát/Hvaldimirt először 2013-ban fogták el az Ohotszki-tengerben, Oroszország távol-keleti részén. Egy évvel később egy szentpétervári delfinárium tulajdonában lévő létesítményből az orosz sarkvidéki katonai programba került, ahol kiképzők és állatorvosok foglalkoztak vele.

„Úgy vélem, amikor elkezdtek dolgozni vele a nyílt vízen, abban bíztak, hogy az állat nem nem fog elúszni, de a beluga egyszerűen faképnél hagyta őket" – mondja.

„Úgy hallottam a delfináriumban dolgozó idomároktól, akiknél az állat korábban volt, hogy Andruha okos, szóval jó választás volt a képzéshez. De ugyanakkor olyan volt, mint egy 'huligán' – egy öntörvényű beluga –, így ők nem lepődtek meg azon, hogy az állat úgy döntött, hogy nem követi többet a hajót, helyette odament, ahová ő akart."

Hvaldimir, a fehér beluga szívesen csapódott a hajósok mellé Forrás: Wikipedia/Ein Dahmer

Kém lehetett, vagy őr?

A murmanszki orosz haditengerészeti bázis közelében készült műhold felvételeken jól látszik, mi lehetett Hvaldimir/Andruha régi otthona. A karámok jól láthatók a vízben, amelyekben még a fehér színű állatok is kirajzolódnak.

„A beluga bálnáknak a tengeralattjárókhoz és a hajókhoz közeli elhelyezése azt sugallhatja, hogy az állatok valójában egy őrzőrendszer részét képezik" – mondja Thomas Nilsen, a The Barents Observer norvég online újság munkatársa.

Oroszország hivatalosan soha nem foglalkozott azzal az állítással, hogy Hvaldimirt/Andruhát a hadsereg képezte ki. De a tengeri emlősök katonai célú kiképzésének hosszú története van.

2019-ben egy orosz tartalékos ezredes, Viktor Baranec azt mondta: "Valóban úgy gondolja, ha ezt az állatot kémkedésre használnánk, egy telefonszámot tartalmazó üzenetet is csatolnánk hozzá, azzal a szöveggel, hogy "Kérem hívja az alábbi számot"?

Hvaldimir története sajnos nem happy enddel végződött Forrás: Schutterstock/Anton Berking

Sajnos Hvaldimir/Andruha elképesztő történetének nem lett boldog vége

Miután megtanult önállóan táplálkozni, több évet töltött Norvégia déli partjai körül, sőt, 2023 májusában még Svédország partjainál is észlelték. Aztán 2024. szeptember 1-jén a tengeren lebegve találták meg tetemét Risavika város közelében, Norvégia délnyugati partjainál.

Annak ellenére, hogy egyes aktivista csoportok azt sugallták, hogy a bálnát lelőtték, a norvég rendőrség cáfolta ennek valószínűségét. Jelentésükben az áll, semmi sem utalt arra, hogy az emberi tevékenység közvetlenül okozta volna a beluga halálát. A boncolás kimutatta, hogy Hvaldimir/Andruha azért halt meg, mert egy bot szorult a szájába.

Nézd meg Hvaldimirt, hogy cseni el a kamerát!

Google News Borsonline
A legfrissebb hírekért kövess minket a Bors Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.